A hír szent, a vélemény szabad – az olvasói levelek tartalma nem föltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
2019. november 27., 00:152019. november 27., 00:15
A Kárpát-medencei Magyarok Baráti Társaság évek óta megrendezi a kaposvári szavalóversenyt. Idén novemberben 16 diákot – kicsiket és nagyokat egyaránt – vittem magammal a rendezvényre. A kicsik a kézdivásárhelyi Petőfi Sándor Gimnáziumban működő Szeretetiskola diákja, de ugyanebből az iskolából vittem három 8. osztályos diákot is, akik tanulmányaik folytán kerültek be a versenybe, és 4 diákot a Bod Péter Tanítóképző 10. osztályából.
Nagyon szép, csodás napban volt részünk. Igaz, a székelyruha mindenhol szemeket kápráztatott! Büszkék voltak erre nagyon a gyerekek, hiszen ezen a napon ők voltak a sztárok. Úton-útfélen az emberek megcsodálták, lefotózták őket.
Összes 106 versenyző nevezett be, és nem vallottunk szégyent. A 4. osztályos Kelemen Zsanett 1. díjat nyert, korosztályában Lengyel Lia pedig 3. díjjal büszkélkedhet. A 2. osztályos Páll Eduárd 4. helyezést ért el. A nagyobbak közül Borcsa Zsombor (8. oszt.) 2. díjban, Imre Anita, a Bod Péter Tanítóképző diákja 3. díjban részesült.
Mindnyájuknak gratulálok! Külön köszönet Bakk-Vitális Kinga igazgatónőnek, aki lehetővé tette, hogy a lelkes csapat idén is kiutazzon Kaposvárra, ugyanis a teljes útiköltségünket a Zarah Moden nadrággyár állta. Köszönet Székely Pékségnek és a Kati konyhának hogy útravalóval látták el a gyerekeknek, és köszönet illeti Both Lászlót is, aki a gyerekeket néptáncra oktatja, tudásukból Kaposváron is bemutatót tartottak.
Kelemen Katalin tanítónő, Kézdivásárhely
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!