Százhetven éve hunyt el a székely ágyúöntő

Gábor teremtő kezei

Gábor Áron. Jegyezzétek föl e’ nevet ti történetészek, ti írói a szabadságharcok csillagainak, jegyezzétek föl örök emlékül, követendő például az utókor ivadékainak.

Eddigelé a székelyek azon balhiedelemben éltek, hogy nékik ágyújuk nem lehet, hogy ők ágyúval nem bírhatnak; e balhitből kiragadta őket Gábor Áron.

Az egész így áll: Gyűlést tartanak a székelyek, s előáll Gábor Áron, s azt ígéri, hogy ha neki anyagot adnak, ő önt ágyúkat. Ő, a nagy sokaság előtt ismeretlen, hogyan remélhette volna kérése teljesítését, ismerve különben is az ágyúk iránti vélekedést! Kérése megtagadtatott, ajánlása elvettetett. Hasztalan volt minden ígérete, megtört az egy ellenok szikláján, mely abból állott, hogy Bécsben is, ahol különben az ágyút szokták önteni, ott sem sikerül mind, hát itt, hol oly kevés az anyag, ha egyet elront, miből csinál mást? Különben is okosabb embernek való az ágyúöntés, nem neki. Evvel el is utasíttatott…

Gábor Áron, a visszautasított, a kigúnyolt nem csüggedt el. Eladta birtokát és jószágát, anyagot szerzett, és öntött két ágyút. A székelyeknek szemük-szájuk elállott, kísérleteket tettek a két hatfontossal, s íme, reményen fölül sikerültek! Az isten keze vezette a nemes székely fáradozásait. Ekkor a harangok a tornyokból eltűntek, és Gábor teremtő kezei közt ágyúkká alakultak. Volt tehát 6 ágyújuk, melyhez 7 vetágyút az ellenségtől szereztek. Midőn a 12 lelkes hazafi elindult, kettő ismét készülőben volt.

Megvolt az ágyú, szükséges volt hozzá a lőpor. Gábor Áron lőporgyárt állított, hol naponta 50 font lőpor készül. Szinte Gábor fáradozása nyomán készül naponta 5000-6000 gyutacs, miután a K. vásárhelyi gyógyszerész analyzálása után annak alkatrészeit kiismerték. Golyót öntenek vasból. Jan. 25-ig huszonöt 6 és 12 fontos ágyújuk lesz: és ez mind Gábor Áron műve, ki jelenleg tüzérhadnagyi tisztséget visel, mire az összes nép kívánsága bízta meg.

(Közlöny, 1849. január 16.)

Derék fejű tüzér

Gábor Áron nevű székely káplár s igen derék fejű tüzér, amint a futásból haza érkezett, rögtön a hermanyi vashámorban önmaga által készített mintára három ágyút öntetett, s néhány száz golyót; báró Räuber Ferdinand szintén saját hámorában több száz ágyúgolyót öntetett.

(Közlöny, 1849. február 28.)

Mosolygának rajta

Gábor Áron, az egyszerű jubilatus káplár, Bereckben született. Keveset tanult. Ifjúságát, mint közvitéz, a székelyek közt élte le. Végre, mint tüzértizedes szolgált, és utoljára koros- és rokkantsága miatt jubiláltatott. Azóta, szerény házi körben, maga szántotta, vetette, kapálta és csépelte azt, a miből élt.

Az agyagfalvi székely gyűléskor, erejét érezve, vagy csupán ihlettségből előlépett, magát ágyúöntésre ajánlva. Azt hiszi tán az olvasó, hogy a férfit, ki a fegyvertelen tömegnek ágyukat akart készíteni, pártolták? Korántsem!

Gábor Áront az ágyúöntéssel, mint Fultont a gőzhajóval, nemcsak félreértették, de kinevették, a kaputosok szánalommal mosolygának rajta, a condrások csúfolódva kacagták…

Már futottak a háromszékiek első csatájukból Sz.-György felé, mikor Gábor Áron megérkezett, még akkor egyetlen, Jancsi nevű hatfontosával. Vissza! Vissza! – hangzék mindenfelé, mert megjött Áron bácsi Jancsival. Jancsi, morgalmas bőgés közben, halomra ontá a sárga fekete ágyukat.

E győzelem után mindig dicsőséggel vívták a háromszékiek. Azóta Gábor Áron számos ágyút öntött. Csak egyszerre 16 darabot vittek az ő kezéből Bemhez.

Az ágyuk öntése igen sajátságos, mert azon ágyuk készen kifúrva ömlenek, és a második lövésre, Bem állítása szerint is, a legjobbak.

Bem után Áron méltó figyelmet érdemel Erdélyben. Ha Gábor Áron mint tábornok tette volna, amit tett, bizonnyal bírná már az ezüst érdemjelt. Azért mi őt, az egyszerű székelyt, mint szabadságháborúnk kijelöltjét, ajánljuk az illetők figyelmébe.

(Pesti Hírlap, 1849. május 1.)

Ismeretes hazafi

Kevéssel ezelőtt egy ágyúöntő, fúró és fölszerelő gyár felállítása terveztetett Erdélyben. Az intézkedés vezérletével Gábor Áron tüzérőrnagy, az ismeretes székely hazafi lőn megbízva. Eleinte Kolozsváron szándékoztatott felállíttatni ezen gyár; evégett Gábor megkezdé ott az előlépéseket, miután egy kisebbszerű hasonló gyárt Kezdi-Vásárhelyen már működésbe hozott…

(Közlöny, 1849. május 12.)

Ágyúöntő-gyár

A derék Gábor Áron őrnagy által Kolozsvárt felállíttatni szándékolt ágyúöntő-gyár nem létesülhetett. Gábor Áron a kézdivásárhelyi honszerető polgárok lelkes önfeláldozásához lévén szokva, elborzadt a kolozsvári követeléseken, és a gyárt visszautasítá Kézdi-Vásárhelyre.

Összeszámítva – így ír Gábor Áron őrnagy – minden anyag beszerzés és mestereknek fizetendő díjat, számításom végeredménye az lett, hogy egy üteg ágyú kiállítása kerül Kolozsvárt 11.644 Ft-ba, Kézdi-Vásárhelyen pedig 4000 Ft-ba.

Ezt a derék, lelkes és hős őrnagy szóval is így adja elő. Itt nemcsak a kolozsvári és kézdi-vásárhelyi élelmiszerek ára, hanem egyszersmind az illető polgárság honfi érzelme és szelleme közt is el van húzva a párvonal.

Kolozsvárt 4 napi alku alatt hetenkintre 120 Ft-ot is követeltek a mesterek. Kézdi-Vásárhelyt hónapokig dolgoztak ingyen a honnak. És végre, a gyár felállítása, készpénzbe számítva, ha Kézdi-Vásárhelyen történik, 56 ezer ezüst Ft-ot gazdálkodik meg az állam számára.

(Pesti Hírlap, 1849. május 16.)

„Jőjön, minek jőni kell”

A székelyek ezrenként állnak a szorosoknál, a vöröstoronyi, dömöstörcsvári, ojtozi szorosok ollyak, hogy csak a madár röpülheti át; hogyan jöhetne be a medve? A besztercei-hecai szorosnál pedig Tóth Ágoston áll több ezernyi fegyveressel. Szebenben nagy mennyiségben készül a lőpor a két nagyszerű Puchner-féle gyárban; ágyukról gondoskodik Gábor Áron Kézdi-Vásárhelyt rögtönzött öntödéjében: a megyék és székek vetélkedve állítják ki az újoncokat; Czecz főhadiparancsárunk teljesen bírja a hadsereg bizalmát – s így jőjön, minek jőni kell.

(Március Tizenötödike, 1849. június 2.)

Ma egy fontos villámszórónak a születésénél valán jelen, egy hat fontos ágyúnak. Anyjának, az olvasztó katlannak méhében láttuk fűst és láng kínok között a durva ércdarabokat tűztéjjé olvadva, mint égő vulkán lefojtott vérét, minden pillanatban, vad sustorgás és izzó hullámtajtékzatban kirontással fenyegetőzdve, forrongani és dühöngeni; de a porcelánagyag téglakebel repedés nélkül dacolt a beljében őrjöngő tűzárnak, s a szülészsegédek hosszúnyelű vas műszerekkel folytatták az operatiót, melly a szülhetést elősegítse…

(Székely Hírmondó, 1849. június 10.)

Ágyúgolyó áldozata lőn

Másik veszteségünk Gábor Áron tüzér őrnagy, a’ székely ágyúk teremtője. Makk Magyarhonnak csak tüzérséget állíta, s őt magasztaljuk: Gábor Áron a,’ székelyföldnek ágyút és tüzérséget, őt a’ nép csaknem ölében hordozta. A’ jul. 2-diki csatán ágyúgolyó áldozata lőn.

(Közlöny, 1849. július 17.)

A jul. 2-diki csatában a székelyek Gábor Áron őrnagyukat is elvesztették, ki a puskapor- és ágyúöntő gyárnak volt directora és szökött császári pattantyús.

(Figyelmező, 1849. július 22. – orosz propagandaújság)

Nyugodj csendesen, vén Gianibelli!

Ollyan mint a vén hegedű. Agg korában tett csodákat. Székely közvitéz volt, aztán tüzér-tizedes, utoljára pedig jubilálták.

Az agyagfalvi gyűléskor (1847. october közepén) szóba jővén, hogy ágyujok nincs, ez a jubilatus czondrás ember előlép s ígéri, hogy készít. Fultont is kinevették. Áron bátyót is kinevették. A kaputosok szánták, a czondrások boszanták.

Ezenben egész Erdély elveszett. Csak Háromszék tartá még magát, az ellen is akkora erő, olly sok ágyú ment, hogy a védelem chimärának tetszheték.

Megkezdődött a csata. Az ágyutlan székelyek már megszaladtak, midőn Gábor Áron eggyel ugyancsak elősiet. Ö maga öntötte, otthon öntötte, mindenét eladván. Már a második lövésre demontirozott egy osztrák ágyút.

Öt ezután senki sem nevette. Bámulták, őrnaggyá kinevezték…

(Szilágyi Sándor: A magyar forradalom férfiai 1848/9-ből, Pest, 1850)