Szavaink hangja

Napvilágot látott dr. Szőcs Géza leg­újabb könyve, amely a Hang-sorozat részét képezi, és Kézdivásárhelyen élő vagy innen elszármazott írók, költők, szakírók stb. kivonatos életrajzait tartalmazza.

Bartos Loránt

2021. január 20., 00:152021. január 20., 00:15

„A kötet első címe induláskor A szavak hangja volt, de ez túl általánosnak tűnt. Benne a Kézdivásárhelyhez kötődő „írott és íratlan sajtó”, ahogy azt egy valamikori városi tanácsos mondta volna. Lehetett volna képes és képtelen sajtó. Szűk körű szerkesztőségi ülésen több dolog véglegesítődött. A képes és képtelen sajtó kimarad, marad csak az írásos, persze képekkel ellátott sajtó, és a szövegméret is rögzítődött, háromezer karakter szerzőként. Voltak szerzők, akik túllépték ezt a keretet. Próbáltam szűkíteni az írásokat, de nem mindegyik szerző egyezett bele. Megszületett a Szavaink hangja kiadvány” – mesélte dr. Szőcs Géza.


Induláskor tizenkét szerző bemutatását tervezte, de ahogy kutatgatott, kutakodott, ez a szám megnégyszereződött. A kötetben 43 címszó szerepel, de két főszerző neve alatt többen is szerepelnek, így a valóságban ötven szerző mutatkozik be, vagy mutatja be őket. „Örülök ennek, hiszen a Kézdivásárhelyhez kötődő, élő szerzők száma elég tekintélyes. És vannak olyanok, akik kimaradtak, nem a teljesség igényével készült a kiadvány, bár ez irányba törekedtem” – magyarázta a nyugalmazott rádiós szakember, aki antológiaként jellemzi a kiadványt. „Én a kötet szerkesztője vagyok, bár szerzőként is szerepelek. A legtöbb szerzőtől írásos vallomásokat kaptam, néhányat irodalomtörténeti írások alapján mutatok be.


Hogy kik a szerzők? Rendkívül változatos a paletta. Vannak ún. nagymenők, írószövetség tagjai, számos hazai és nemzetközi díjjal jutalmazottak. „Vannak egykötetes írók, és itt is fellelhető a változatosság; van, aki közel ezeroldalas kötetet jelentetett meg, és aki szerényen csak száz oldallal jelentkezik. A lényeg az, hogy jelen vannak városunk irodalmi éle­té­ben. Több szerző műve a Báró Wesselényi Miklós könyvtárban fellelhető és olvasható” – részletezte.


Dr. Szőcs Géza a kötet szerkesztésekor három írói kategóriát jelölt meg: szépírók, közírók és szakírók. Eredetileg úgy tervezte, a szerzők nevei mellett megjelöli valamelyik kategóriát, aztán lemondott a besorolásról, mert van, aki több helyen is szerepel. „Az írásokból úgyis kiderül, kinek mi a rangsorolása. A szakírók kategóriában egy újabb alcsoport bukkant fel, nevezetesen a tankönyv­írók. Nehéz a besorolás. Jómagam tankönyvíró is voltam. Egri tartózkodásom alatt több szakkönyvem jelent meg, Félezer optika feladat, Fizikai kísérletek, Fizikai és kémiai kísérletek videón, Versenyfeladatok, és a Babeș-Bolyai Egyetemen egy egyetemi jegyzet Matematika címszóval. Kézdivásárhelyen is jelentkeztek tankönyvírók, köztük dr. Ambrus Ágnes egyetemi jegyzeteivel, Ábri Béla és zenésztársai, valamint Kocsis Annamária és népes csapata: mindnyájan a kisiskolásoknak szánták tankönyveiket. Engem a városi tanács Pro Urbe díjjal tüntetett ki, hármas megnevezéssel: pedagógus, helytörténész és közösség-szervező. Pedagógus vagyok. A helytörténész megnevezés talán túlzás, nem vagyok történész, bár helytörténettel foglakozó írásaim, köteteim jelentek meg” – részletezte, hozzáfűzve, hogy a kötetben megjelenő írók között egy hivatásos történész akad, Róth András, aki egy időben az udvarhelyi múzeum igazgatója is volt.


A szakírók csoportjában is sokszínű a felsorolás. Van köztük politológus, etnográfus, vadászati szakíró, fotográfus, politikus, orvos, újságíró, könyvtáros, de a szépírók kategória is nagyon népes. A kötet szerkesztőjeként az írókat bemutató írások mellé számos képet is elhelyezett, főleg a megjelent kiadványok borítólapjait, szerzőik arcképeit. „Örömmel tölt el, hogy egykori tanítványaim is helyet kaptak, sőt tanártársaim is szóhoz jutottak. Nem tisztem, hogy bárkinek a munkásságát felülbíráljam, én csak tájékoztatást óhajtottam nyújtani. Az olvasóra van bízva kiről, kinek a műveiről mit gondol. Nem fognak csalódni. Jó olvasást kívánok!” – mondotta, egyben jelezve, nem mondott le arról, hogy amint lehetséges, élőben is könyvbemutatót tartson.


Ugyanakkor ez úton is köszönetét tolmácsolja szerzőtársainak, hogy bemutatkozó írásaikat rendelkezésére bocsátották, mint mondja, igyekezett azokat változtatás nélkül beszerkeszteni. „Kívánok a szereplő szerzőknek további gazdag irodalmi és közéleti munkásságot. Az olvasóknak hasznos, kellemes időtöltést a könyv forgatása közben. Köszönöm a könyv megjelenése fő támogatóinak, Bakk Vitális Kinga vezérigazgatónőnek és Hegedűs Ferenc vállalkozónak az anyagi hozzájárulásukat” – zárta a beszélgetést. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés