Szakmai fórum a Puskásban

Míg a cégvezetők a szakmunkáshiányra panaszkodnak, a fiatalokba alig pislákol a vágy szakmát tanulni. Hogyan lehetne hidat verni a két fél között? – erre a kérdésre kereste a választ az a szakmai fórum, amelyre a mesterségek országos napja alkalmából került sor tegnap a sepsiszentgyörgyi Puskás Tivadar Szakközépiskolában tanárok, az intézmény tíz szakmai profilját képviselő diákok és helyi vállalkozók részvételével.

Bodor Tünde

2022. március 04., 00:052022. március 04., 00:05

Szőke Annamária aligazgató kimondta a nem éppen jól hangzó tényt: a szakoktatás a gyenge eredményekkel, sokszor tanulási zavarokkal küszködő diákok gyűjtőhelye lett, akiket „ide dobott a gép”, mert máshová nem jutottak be.


A kulcsprobléma, amit a fórum résztvevői körbejártak, az volt, meg tudnak-e élni a szakmából a diákok, illetve találkoznak-e a diákok és cégvezetők elvárásai, hiszen ha nem, akkor érthető, miért is nem választják tudatosan a szakoktatást.


Nos, többek hozzászólása után a válasz nagyon az igen felé hajlott. Bár előtte, mint azt igen nyomatékosan hangsúlyozta Bokor Zoltán cégvezető (Multi Nr. Kft), a diákokat meg kell tanítani köszönni, tisztelni az oktatókat, a mestereket. Ellenvéleményként az is megfogalmazódott, nem lehet ezt is a tanárokra hárítani, ez a szülő dolga. Ami a szakmai tudást illeti, az akkor születik meg, ha valaki valóban érdekelt, de a motiváció, az őszinte érdeklődés alig 2–3 tanulót jellemez egy osztályból, ezt tapasztalta Újfalvi István tanár és több kollégája, a Puskás régi oktatói. Mint azt Kelemen Ferenc (MIDA Kft.) is szóvá tette a náluk gyakorlatozó autószerelődiákok nagy része akkor boldog, ha a mobillal ülhet a sarokban, 10-ből egy kíváncsi a szakmára, mert nem abban a profilú osztályban vannak, ami valóban érdekelné őket.


– Nem papírt kell adni, hanem tudást, ne pazaroljanak el három évet arra, hogy lézengenek az iskolában, merjék felvállalni a választásukat. Később, a család mellett már nehezebb lesz átképezni magukat – intette a diákokat a Zambelli Kft.-t képviselő Asztalos Zsolt.


Az érzékeny és megkerülhetetlen téma, a minimálbér is szóba került.


– Ha tudsz és adsz, én fizetek – állította Bokor Zoltán. Ha nálunk is olyan hatásfokkal dolgoznának, mint külföldön, megfizetnénk – nyomatékosította. Bán József mérnöktanár szerint a diákoknak a jövő felé kell tekinteni, olyan korszerűen felszerelt cégekhez menni, ahol nem facsarják ki őket minimálbérérét, hanem megfizetik a jól képzett szakembereket.


Az, hogy a fiatalok nem tudnak románul, sokszor ismételt, régi problémája a munkáltatóknak. Ha nem tudnak leadni egy rendelést, átvenni egy csomagot a futártól, akkor a diákok maguk rúgják el a jobb megélhetés lehetőségét, – hangzott el.


A végzős diákoknak is jól foghattak e tapasztalatok, nézőpontok, de a Puskás a háromszéki nyolcadikosokkal is meg szeretné ismertetni a szakmai képzés általuk nyújtott lehetőségeit, így csütörtöktől hétfőig, három napon keresztül fogadja a város és a környező falvak általános iskolát végző tanulóit. Csak tegnap 105 gyermek látogatta végig a műhelyeket, és nézte meg az iskoláról készült rövidfilmet, kaphatott kóstolót a szakközépiskola által oktatott huszonegy szakmából.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés