
Négyszer többen vesztették el munkahelyeiket a koronavírus-járvány miatt tavaly, mint a 2009-ben, az egész világot sújtó gazdasági világválság után – derül ki a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet jelentéséből.
2021. február 01., 06:342021. február 01., 06:34
Négyszer többen vesztették el munkahelyeiket a koronavírus-járvány miatt tavaly, mint a 2009-ben, az egész világot sújtó gazdasági világválság után – derül ki a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet jelentéséből. A járvány miatt bevezetett korlátozások a világ összes munkaórájának csaknem 9 százalékát törölték el: ez 255 millió teljes munkaidős állásnak felel meg, amely négyszer rosszabb szám, mint amennyit a több mint egy évtizede beütött gazdasági világválság okozott.
“Ez legsúlyosabb válság a munka világában az 1930-as Nagy Gazdasági Világválság óta” – fogalmazott a szervezet főigazgatója. “A válság következtében hatalmas veszteségeket szenvedett el a munkaerőpiac – a jövedelemtámogatás előtt ez az összeg 3,7 billió amerikai dollárra tehető, ami a világ GDP-jének a 4,4 százalékát jelenti. Ez egy hihetetlenül magas szám” - mondta Guy Ryder.
A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet, vagyis az ILO adatai szerint a válság a nőket és a fiatalokat érintette legsúlyosabban – az ágazatok közül pedig a kiskereskedelem, a feldolgozóipar, illetve a vendéglátóipar szenvedték a legnagyobb károkat. A főigazgató szerint a fellendülés még bizonytalan.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!