
Suceaván, a repülőtér mellett alakítanak ki egy európai humanitárius logisztikai központot az ukrajnai háború miatt szenvedők megsegítésére - közölte Klaus Iohannis államfő szombaton délután, a szeretvásári ukrán-román határátkelőhelyen tartott rögtönzött sajtótájékoztatóján.
2022. március 06., 10:202022. március 06., 10:20
Az államfő kijelentette: az európai polgári védelem ernyője alatt létrejövő humanitárius segélyközpont egész Európából és valamennyi nemzetközi szervezettől összegyűjti a segélyeket, és Ukrajnába vagy szükség esetén akár Moldovába szállítja ezeket.
Klaus Iohannis elmondta: szemügyre vette a logisztikai központ létrehozására kijelölt helyet. Hozzátette: az első szakaszban nagyon rövid időn belül kialakítanak egy kis méretű központot, és ezt később olyan mértékben megnövelik, amennyire szükséges. Megjegyezte: úgy értékelik, hogy a humanitárius katasztrófa kiterjed, és hosszú időre elnyúlik majd.
A logisztikai központról Nicolae Ciucă miniszterelnök is beszélt a szombati kormányülés után. Meggyőződését fejezte ki, hogy az Európai Unió fennhatósága alatt létrejövő központ összehangolttá teszi a segélyakciókat.
A kormányfő azt is elmondta: Románia eddig 51 millió lejt költött el az ukrajnai háborúval összefüggésben. Hozzátette: jövő héten az illetékes brüsszeli hatóságok elé terjesztik a kiadásokat összesítő dokumentumokat, és elkezdődhet a költségek megtérítése.
Nicolae Ciucă arról is beszámolt, hogy a kabinet megszabta az ukrajnai menekültek fejenkénti ellátási költségét. Az összeget az állam által biztosított szálláshelyeken napi 50 lejben, a más szálláshelyeken pedig napi 100 lejben állapította meg.
Dan Cărbunaru kormányszóvivő a kabinet szombati ülése után azt nyilatkozta, a miniszterelnök elképzelése szerint napi 20 lejt kapnának egy személyre mindazok, akik önkéntesen felajánlják otthonukat a menekülteknek. Az összeggel az élelmezési költségekhez járulnának hozzá a hatóságok.
A román határrendészet közlése szerint a háború kezdetétől szombat hajnalig 195 848 ukrán állampolgár lépett be Romániába, közülük 132 500-an el is hagyták az országot.
Klaus Iohannis leszögezte, Románia nem fog belekeveredni az Oroszország és Ukrajna közötti konfliktusba.
Az államfő elmondta, a román hatóságok nem számolnak azzal a forgatókönyvvel, hogy Románia belekeveredik az orosz-ukrán konfliktusba, vagy hogy veszély fenyegeti. "Egy dolgot mondhatok: Romániában itthon vagyunk, ez a mi országunk és itt is maradunk" - nyomatékosította.
Iohannis hozzátette, arra utaló jelek sincsenek, hogy a Moldovai Köztársaságot veszély fenyegetné.
"Nekünk most az a szerepünk, amit itt látunk (...), segítjük a menekülteket, és segíteni fogunk azoknak is, akik Ukrajnában maradnak. Moldovával nagyon szoros a kapcsolatunk, és eltökélt szándékunk, hogy ott is közbelépjünk, ha humanitárius segítségnyújtásra lesz szükség" - jelentette ki.
(MTI/Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!