
A romániai lakhatási viszonyok paradox helyzetet mutatnak az európai uniós összehasonlítások szempontjából. A jurnalul.antena3.ro az Országos Statisztikai Intézet adataira hivatkozva készített érdekes elemzőt.
2020. augusztus 07., 13:472020. augusztus 07., 13:47
Az Európai Unió 28 (jelenleg már 27) tagállamai között Románia a dobogós helyet foglal el a lakástulajdonosok számarányát illetően. Többszöri felmérés eredményei mutatják, hogy Erdélyben s Romániában a lakosság 96 százaléka saját tulajdonú lakóházban vagy tömbház-lakásban él. Nyilván, ez a statisztika csak úgy lehet igaz, hogyha az ugyanazon lakcímen, lakásban élő több generációt (gyermek, szülő, nagyszülő) egyaránt tulajdonosnak tekintik, noha nem mindegyikük neve szerepel a telekkönyvben. Ezt látszik alátámasztani az Eurostat, amely szerint Romániában messze az EU-átlag alatt van az egy főre jutó lakhatási felület. Magyarán: magántulajdon a lakások zöme, de zsúfoltak!
A legutóbbi adatösszesítések alapján a romániai lakosság 43 százaléka egy- vagy kétszobás lakásban él, 54 százalék 3-4 vagy 5 szobásban, 2,4 százalék 5 szobásnál nagyobb lakásban. Kerekített számmal a lakosság 60 százaléka telkes, kertes házban él, 40 százalék "blokkban". Az előbb említett 3-5 szobás vagy nagyobb lakások zöme nyilván falun vagy a városok "falusias" részén, peremén található. Konkrét utalás is van erre a tanulmányban, a falusi lakosság 70 százalékának legalább 3 szobás lakás áll a rendelkezésére, míg városon 56 százaléknak egy-két szobás lakás jut, ide tartoznak a garzonok is.
A lakosság 80 százaléka 20 évnél régebb épült lakásokban, lakótömbökben él, ebből 50 százalék 1980 előtt épült, 50 százalék 1980-2000 között. A felmérés időszakában (ami nem rég volt) a lakosságnak 20 százaléka élt 2000 után épült házakban, lakótömbökben.
Idén március és április folyamán, a koronavírus-járvány miatt elrendelt két szükségállapot idején országszerte 15 148 lakásépítési engedélyt adtak ki az illetékes hatóságok, az építkezési tervekben a hasznos felület átlaga 98 négyzetméter, noha a korábbi direktívák arról szólnak, hogy az új lakóházak hasznos felülete lehetőleg ne legyen 100 négyzetméternél kisebb. Tavaly például 110 négyzetméter volt az átlag, idén januárban-februárban 108 négyzetméter, az előző évek átlaga meghaladta a 120 négyzetmétert. A szakértők szerint a "zsugorodás" oka elsősorban a koronavírus-járvány lehet, az építkezők, építkezni szándékozók spóroltak, ahol lehetett.
(bl)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!