Közírók álláspontja, véleménye sportesemények kapcsán.
2021. január 18., 00:212021. január 18., 00:21
Aki olvasmányaiból vagy turistaélményként, esetleg mások elbeszéléseiből ismeri Egyiptom belső társadalmi világát és hatósági közegét, az tudja, a rend és fegyelem, valamint a léhaság sajátos keverékéről, ötvözetéről van szó. Lépten-nyomon ugyanúgy fellelhető mindkettő a történelmi, vallás- és kultúrtörténeti arab országban, ahogyan a fényűző gazdagság pompájának és a sivár mélyszegénység tragikumának a párhuzama is.
Aki azt hitte, remélte, hogy a 2021. január 13–31-i férfi kézilabda-világbajnokság jó reklámja lesz a nyári olimpiának, most hüledezhet. Pedig még a csoportmérkőzések félidejénél tartunk. Koronavírus ide vagy oda, az utóbbi évekből nehéz olyan világversenyt, labdajáték-vébét említeni, amelyet a káosz annyira behálózott volna, mint a Nílus menti férfi kézi-vb első napjait, a rajt előtti szállásfoglalást, alkalmazkodást is beleértve.
A magyar válogatott számára péntek estig még „csak” aggályos volt a Zöld-foki-szigetek elleni mérkőzés. Szombatra már ténnyé vált, hogy azt a mérkőzést le sem kellett volna játszani. Hiszen az egzotikus szigetállam válogatottjánál már eleve volt 15 bizonyítottan fertőzött játékos és stábtag, és mint kiderült, a magyar csapat ellen még ketten úgy szerepeltek, hogy később lett hivatalos a pozitív, azaz fertőzöttséget jelentő laboratóriumi eredmény. Vajon nem történt-e manipuláció annak érdekében, hogy a „zöldeket” mesterségesen ott tartsák a tornán, hadd ne kelljen beugró csapatot keresni? Mint ismeretes, a Covid19 miatt Svájc az Amerikai Egyesült Államokat, Észak-Macedónia pedig Csehországot helyettesíti a világbajnokságon. Vajon a Nemzetközi Kézilabda-szövetség (IHF) a torna rajtja után már nem akarta, hogy Zöld-fok helyett is érkezzen egy másik csapat? Talány. Ami nem talány, az IHF elnöke egyiptomi.
A vírus azonban minden vélt s valós mesterkedésnél erősebbnek bizonyult, az afrikai szigetország (1975-ig portugál fennhatóság alatt állt) csapata nem állhatott ki vasárnap Németország ellen. Eredmény: 10–0 (forfait). Nem ugyanezt kellett volna a magyarok ellen is alkalmazni? A kézilabda meglehetősen „birkózós” sportág, a védekező játékosok folyamatos közelharcban vannak a támadó csapat játékosaival, főleg a beállóval, vagy a lövésre készülővel. Ki felel, ha fertőzés történt? Tipp: senki!
Az egyiptomi férfi kézi-vb első 4–5 napja azokat igazolja, akik nem hisznek a nyári olimpia zavartalan lebonyolításában.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!