Románia több mint 500 ezer menekültet tudna befogadni egy ukrajnai fegyveres konfliktus esetén

Egy ukrajnai fegyveres konfliktus esetén Románia több mint 500.000 menekültet tudna befogadni - jelentette ki kedden a védelmi miniszter a parlamentben.

Székely Hírmondó

2022. február 23., 08:282022. február 23., 08:28

[reklam]

Vasile Dîncu a sajtónak elmondta, létezik egy terv is az elhelyezésükre a nagyvárosokban és a határ menti övezetekben. Hozzátette ugyanakkor, hogy Románia nem számít nagy számú menekült érkezésére, mert a korábbi, 2014-es katonai konfliktus idején az országukat elhagyó ukrajnaiak többsége Lengyelországba ment.

Újságírói kérdésre elmondta, a Románia számára legrosszabb forgatókönyvnek azt tartaná, ha széles körű fegyveres konfliktus alakulna ki az ország keleti határainál. Ez szerinte gazdasági és társadalmi következményekkel is járna. Hozzátette, hogy Románia mindenre felkészült, ami "egy vészhelyzetben felmerülhet".

Vasile Dîncu kitért arra, hogy a hatóságok felkészültek az Ukrajnában tartózkodó román állampolgárok kimenekítésére is, ha ez szükségesnek mutatkozik.

Úgy vélekedett: a fegyveres konfliktus feltételei fennállnak a térségben, de van remény a feszültségek csökkenésére is, diplomáciai erőfeszítések révén. Ezt a reményt szerinte az táplálja, hogy hamarosan újra ülésezik a NATO-Oroszország Tanács. "Ezért még a diplomatáknak is lehet egy szava" - tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy az orosz-ukrán konfliktus begyűrűzhet-e Romániába, Vasile Dîncu kijelentette: a lakosságnak nincs mitől tartania. Megjegyezte, egy esetleges ukrajnai fegyveres konfliktus az egész térséget érinti, "de ez nem jelenti azt, hogy országunk területén háború lesz". 

(Agerpres)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés