
Egy csütörtökön közzétett elemzés készítői valószínűsítik, hogy Románia nagyvárosaiban már az Egyesült Királyságból származó vírusvariáns vált meghatározóvá a koronavírus-járványban.
2021. február 19., 08:332021. február 19., 08:33
Az elemzést a Medlife magánklinika-hálózat készítette a laboratóriumaiban elvégzett vizsgálatok alapján. A Medlife a közelmúltban kilencven, február 3. és 11. között esetlegesen vett mintát vizsgált meg, és a minták felében mutatta ki, hogy a fertőzést a B1.1.7-es változat okozta. A társaság közölte: az alaposabb elemzésnek alávetett mintákat tetszőlegesen választották ki.
A Medlife elemzői úgy vélték, három-öt héten belül az egész országban a brit vírusváltozat lesz a leggyakoribb. Emlékeztettek rá, hogy a két héttel ezelőtt végzett vizsgálatok csak a minták negyedében mutatták ki a ragályosabb mutációt. A vírus Dél-Afrikában vagy Braziliában azonosított változatait egyelőre nem mutatták ki Romániában.
A most azonosított esetek többségét Bukarestben jegyezték, de Temesváron, Kolozsváron és több más városban is azonosították már a vírusváltozatot.
A koronavírus elleni oltási kampányt koordináló bizottság honlapján közölt csütörtöki közlemény szerint jelentősen csökkent a koronavírusos megbetegedések száma az egészségügyi személyzet soraiban azóta, hogy elsőként ők kaphatták meg a védőoltást. December utolsó hete óta 87 százalékkal csökkent az e csoportba tartozó személyeknél jegyzett fertőződések száma.
Rendkívül hatékony a Pfizer-BioNTech és a Moderna vakcinája is a koronavírus nemrégiben Angliában azonosított új variánsával szemben - állapította meg csütörtökön közzétett kutatásában a New England Journal of Medicine egészségügyi szaklap.
A friss tanulmány szerint azonban ezek az oltások kevésbé hatékonyak a dél-afrikai variáns ellen, ami aggodalommal tölti el a kutatókat, mert az a közelmúltban jelentős rezisztenciát mutatott az AstraZeneca és az Oxfordi Egyetem által kifejlesztett vakcinával szemben is.
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!