
Románia évente mintegy 64 millió eurót költ importburgonyára, noha meg tudná termelni az országban is - nyilatkozta egy online vitán Adrian Oros mezőgazdasági miniszter.
2021. február 19., 09:472021. február 19., 09:47
A tárcavezető rámutatott, a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) adatai értelmében 28 ezer hektáron terem krumpli Romániában, és - a Kovászna megyei krumplitermesztők szerint - az itthon megtermelt mennyiség a belső fogyasztás legtöbb 40 százalékát fedezi, a fennmaradó 60 százalékot importálja az ország. "Mi gyakorlatilag elköltünk 64 millió eurót, hogy külföldön megvásároljuk azt a krumplit, amelyet itthon is megtermelhetnénk. Az egy főre jutó éves burgonyafogyasztás csaknem 100 kilogrammra tehető" - mondta.
A miniszter beszámolt a Kovászna megyei nagytermelőkkel való múlt heti találkozójáról is.
Mint mondta, tájékoztatták arról, hogy átalakult a piac. Korábban az emberek többsége ősszel egy tételben megvásárolta a télire szükséges krumplimennyiséget, és azt ők maguk tárolták, így a gazda egyszerre és viszonylag előnyös áron tudta értékesíteni az egész termését. Az utóbbi időben egy-két, legtöbb öt kilogrammot vesznek egyszerre a vásárlók, és így a raktározás terhét a termelőre ruházzák át. A gazda ebben az esetben vagy nagyon olcsón kénytelen ősszel megszabadulni a terméstől, vagy megpróbálja tárolni, ám ha nincs klimatizált raktára, a minősége hamar romlik, a krumpli ára zuhanni kezd, és emiatt mind többen hagynak fel a burgonyatermesztéssel.
A Romániai Farmerek Klubja egy stratégiát terjesztett a miniszter elé, ami arra irányul, hogy egy többéves projekt keretében a szaktárca finanszírozzon egy tárolókapacitás-kiépítő programot, illetve egy nagy genetikai értékű vetőburgonyafaj kitermelését (erre van lehetőség Kovászna megyében), amellyel elérhető a hektáronkénti 30 tonnás hozam.
A helyi szakemberek vélemény szerint a burgonyastratégia életbe ültetésével elérhető, hogy Romániában mintegy 60 ezer hektárra nőjön a burgonyával beültetett felület nagysága, és a teljes belföldi szükségletet megtermeljék.
A rendezvény szervezői által bemutatott adatok szerint a román burgonyapiac 1,4 milliárd eurót tesz ki, ez a zöldségtermelés 8,6%-a. A fagyasztott burgonya behozatala meghaladja a 86 ezer tonnát, tonnánként 721 dolláros áron.
A mezőgazdasági minisztérium az Agerpres kérésére közölte: 2020-ban Romániában több mint kétmillió tonna burgonyát termeltek, ez 21%-kal kevesebb, mint egy évvel korábban (2,62 millió tonna).
A hektáronkénti hozam csaknem három tonnával csökkent: míg a 2019-ben átlagosan 15,44 tonna volt, tavaly csak 12,56 tonna burgonya termett hektáronként, ráadásul a krumplival beültetett terület is 4394 hektárral csökkent.
A burgonyatermesztésben hagyományokkal rendelkező megyék: Hargita, Kovászna, Brassó, Suceava és Szeben.
Az éves belföldi burgonyafogyasztást mintegy kétmillió tonnára becsülik, de ehhez hozzáadódik további 500 ezer tonna a vetőmag, a feldolgozás és a takarmány számára.
Adrian Oros miniszter csütörtökön részt vett a Live Connect burgonyanapon, amely 2021-ben az első virtuális esemény, amelyet a román burgonyatermelőknek szenteltek. A Romániai Farmerek Klubjának égisze alatt létrejött esemény a teljes terméklánc közös célkitűzéseit mutatta be, a gyártástól, a feldolgozáson át az értékesítésig.
(Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!