Rafila: az idén egészen biztosan használni fogjuk még a védőmaszkokat

Az idén még egészen biztosan használni kell a védőmaszkot, jelentette ki hétfőn Alexandru Rafila orvos, szociáldemokrata parlamenti képviselő.

Székely Hírmondó

2021. január 19., 09:502021. január 19., 09:50

Rafila szerint a védőmaszk használatáról csak a nemzetközi szakmai intézmények által elvégzett tudományos kutatások eredményei alapján, az Európai Unió által az oltási lefedettséggel kapcsolatos felmérés és ez alapján kifejtett álláspont nyomán lehet majd lemondani.

"Én nem tudom pontosan meghatározni, hogy mikortól nem kell majd védőmaszkot hordani, de ha ez a célkitűzés, a 70%-os lefedettség megvalósul, a szakemberek biztosan megvitatják majd ezt a kérdést, és ajánlásokat fogalmaznak meg, amelyeket az államok elfogadhatnak" - fejtette ki Rafila a PSD székhelyén tartott sajtótájékoztatón.

Arra a kérdésre, hogy egyetért-e Adrian Streinu-Cercel orvossal abban, hogy még két évig védőmaszkot fogunk használni, Rafila így válaszolt: "Én nem szeretek úgy jósolgatni, hogy vélekedésekre és nem tudományos érvekre támaszkodom. Mihelyt az EU lakosságának az immunizálása előrehalad, el fognak készülni a felmérések, kutatások is, melyek alapján a maszkviselés időszakának lerövidítését, vagy meghosszabbítását fogják javasolni. Az biztos, hogy az idén még viselni fogjuk a maszkot".

Rafila kifejtette ugyanakkor, hogy a szociáldemokraták támogatják az oltási kampányt, és azt szeretnék, ha annak nyomán minél előbb megvalósulna a lakosság immunizálása, azonban van néhány olyan dolog, ami aggodalomra ad okot, és ezek egyike az oltás beütemezésére szolgáló online platform működése.

A szociáldemokrata képviselő szerint három héttel az oltási kampány elkezdése után Románia még mindig csak a "tapogatózás" időszakában van, és ez nem ad igazán bizalmat az állampolgároknak.

Rafila utalt arra, hogy hétfő reggel meghibásodott a COVID-19 elleni vakcinára jelentkezők online platformja, ezért átmenetileg nem működött. Leszögezte, a platform működésétől függ nem csupán az oltások beütemezése, hanem az egész kampány lefolyásának módja is.

(Agerpres)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés