
Nemrég nyilatkozta Diana Iovanovici Sosoaca, a Románok Egyesítéséért Szövetség (AUR) Suceava megyei szenátora, hogy attól fél, megmérgezik, ennek több jelét is észlelte már.
2021. január 19., 07:152021. január 19., 07:15
"Azt mondtam, fegyverviselési engedélyt kérek. Ne ijedjen meg senki, hogy valakit lelövök. Engem is meg kell védenie valakinek! Ha van fegyverem, megvédem saját magamat. Ki tudja, egyszer az autómban vagy a lakásomban találok ki tudja kiket, ezért kell fegyverviselési engedélyt kérnem. Ebben az országban hogyha hazafi vagy, rögtön veszélybe kerülsz. Lehet, hogy feketelistán vagyok, ahogyan volt Bogdan Staonevici, aki lám, nincs már közöttünk. És Codruta Cerva is feketelistán van, ha Szeben megyei jelzésű autóból figyelték. Tavaly engem is figyeltek, minden mozgásomat felügyelték. Autókból, amelyek mindenhová követtek. Vártak a tömbház előtt, és mindenhová velem jöttek. Jó néhány hónap eltelt azóta, de biztos vagyok abban, hogy jelenleg is figyelnek, követnek, pláne, hogy szenátor lettem és nem csillapodom. Lehet, hogy rejtőznek, nem lehet látni őket, de én érzem, hogy állandóan figyelnek" - mondotta a Romania TV-nek Diana Sosoaca. (A szenátor által említett Bogdan Staonevici - volt miniszter - az orvosi jelentések alapján koronavírus-fertőzés által okozott, illetve súlyosbított tüdőbetegségben hunyt el nemrég, de Diana Sosoaca azt állítja, meggyilkolták. A másik említett személyt - Codruta Cerva ügyvédnőt - a román sajtóban "hivatásos tüntetőként" emlegetik, gyakori résztvevője, szervezője volt különféle témájú és indíttatású utcai tiltakozó megnyilvánulásoknak.)
(bl)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!