Petőfi adós népe

Czegő Zoltán

2018. március 15., 00:032018. március 15., 00:03

A sok szennyes, fürdető lében és időben Európa kisebb-nagyobb kádkavarói bebizonyították, igenis lehet eladni és megszerezni jobb sorsra érdemes országokat és nemzeteket. És nem kótyavetyélés folyt ám, mint a cigánysoron, de inkább a haszonlesés – így: lesés – érdekében hazudozásokkal lelöttyintett városok, hegyek és emberek föláldozása a pénz isteneinek oltárain.
Az emberiség történetében olyan (ilyen) még nem volt. Népeket nem adtak-vettek. Ma hangsebességgel vetődik ide-oda az új tulaj, a gépből tökmagot köpköd és vizel nemes városokra, minden gátlás nélkül. Lenn a tarlókon, erdőkön, gyárakban éhbérért dolgozik éhesen a székely-magyar, kinek imádkoznia még szabad az őt halálra örökölt másság uralmában, de pofasúlyba!
Petőfi nevével próbája ez az egykor egységes nép összefogni övéit, és nem megy. Riasztó, elborzasztó látni is ünnepi s nemzetet figyelmeztető alkalmakkor, hogyan rágógumiznak fogcsikorgatva a tolvajlás szellemében mosolygó dicsők a szent napokon. Petőfinek még sírhely sem jutott, miközben világokhoz, népekhez szálló imái egyetemesen figyelmeztetnek máig a jóra, a szentre s a halálra. Száz esztendő alatt még annyira se ment Európa moslékos kádja körül a megalázott népség, köztük a miénk, magyaroké, hogy – akár háromezer évvel ezelőtt Egyiptomban – a rabok vizét tisztára cserélnék.
Petőfi Sándor adós népe máig az elveszejtő halálnak adózik. Halni nem könnyű, ám még inkább nehezíti azt a maradék veszedelme, amelyben élnie tán még adatik, sokkal kétségesebb viszont az, hogy ükei védelmében, esetleg óceánokkal odébb. Riaszd fel ítéletidőben a fészkelő madarat, és láthatod, nem önmagát védi, hanem a családot a szárnyai alatt.
Lelkeket föllobbantani egyszerűbb és ítéletesebb, mint máglyákat, épületeket. De ki őrzi a lángot? A világfájdalmas sötétedésben a tüzet s a tűz csiholóit? Ezzel a válasszal is adós ez a nép égzengések európai vásári ricsaja között.