
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) öt politikusa nyújtotta be a pénteki határidőig a szükséges dokumentumokat azért, hogy befutóhelyre kerüljön a szövetség európai parlamenti jelöltlistáján.
2019. február 01., 15:402019. február 01., 15:40
Tájékoztatása szerint a szövetség mindkét jelenlegi EP-képviselője, Sógor Csaba és Winkler Gyula is újabb mandátumra pályázik. Nekik azonban Hegedüs Csillával, a szövetség kultúráért felelős ügyvezető alelnökével, Oltean Csongorral, az RMDSZ-szel együttműködő ifjúsági szervezeteket tömörítő Magyar Ifjúsági Értekezlet (Miért) elnökével, valamint Vincze Loránttal, a Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) elnökével, az RMDSZ külügyi titkárával kell megmérkőzniük, ha mindnyájuk iratait formailag elfogadja a szövetség illetékes bizottsága.
Porcsalmi Bálint elmondta: a jelöltek február 23-án az RMDSZ kongresszusán is bemutatkozhatnak, a rangsort pedig a Szövetség Állandó Tanácsa (SZÁT) állítja össze március elsején. Hozzátette: az RMDSZ jelöltlistája összesen 43 nevet fog tartalmazni, és a listát további személyiségekkel egészítik ki.
Az ügyvezető elnök nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy a listára a Magyar Polgári Párt (MPP) vagy az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) jelöltjei is felkerüljenek. Hozzátette: ha március elsejéig a pártokkal valamilyen megállapodás születik, nem csak az öt RMDSZ-es jelölt rangsoráról dönt a SZÁT.
Korábban az MPP befutóhelyet kért az RMDSZ listáján jelöltje, Márton Zsuzsanna számára, az EMNP pedig azt javasolta: állítson a három párt koalíciós jelöltlistát, melyen a néppártot elnöke, Szilágyi Zsolt képviselje.
Porcsalmi Bálint kizártnak tartotta a koalíciós lista állítását. Hozzátette: ez azt is jelentené, hogy a felek a munkából is egyformán kiveszik a részüket. Szerinte az EMNP-ben a korábbi aláírásgyűjtések során, például a Minority SafePack aláírási kampányában is csalódtak. Az ügyvezető elnök úgy vélte: az MPP kérése is méltánytalan és aránytalan, és reményei szerint a polgári alakulat is el fogja fogadni, hogy nem kapja meg a befutónak számító két hely egyikét. Porcsalmi hozzátette: az RMDSZ-nek 200 ezer támogató aláírást kell összegyűjtenie ahhoz, hogy a jelöltlistáját elindítsa a választási versenyben.
Kelemen Hunor korábban azt tartotta reálisnak, hogy a Romániában 6,5 százalékot kitevő erdélyi magyarság két jelöltet juttasson az Európai Parlamentbe. Elmondta: három jelölt bejuttatásához a magyarság jelöltlistájának a szavazatok 9,26 százalékát kellene megszereznie.
Az erdélyi magyarság 2007-ben (Románia EU-csatlakozásakor) és 2009-ben is számarányát messze meghaladva vett részt az EP-választásokon, és mindkét alkalommal három képviselőt juttatott a brüsszeli testületbe. A 2007-ben függetlenként induló Tőkés László és az RMDSZ versenye, 2009-ben pedig az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) összefogása mozgósította a közösséget. A 2014-es választáson már csak két képviselő szerzett mandátumot az RMDSZ jelöltlistájáról, de ezt némiképp pótolta, hogy Tőkés László a Fidesz-KDNP listáján szintén mandátumhoz jutott.
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!