Nyeregben Európán át

Fél évszázada is elmúlt annak, hogy a mikóújfalusi gyerekek kerékpárra szálltak, s keresztül-kasul járták Romániát, Magyarországot és Európát. Akkor kihívásnak számított az ilyen kezdeményezés, s talán maguk az utat megálmodók sem gondolták volna, hogy végeredményben olyan forradalmat indítottak el, amelyet kétkerekűn ülve vívtak meg a távolságokkal, a veszélyekkel, s miért ne tennénk hozzá, a kételkedőkkel, a rosszindulattal szemben is. Akkor bámult nagyot a világ, amikor híre ment, hogy ezek a tanulók nem csupán Mikesről tanulva hallottak Rodostóról, hanem „élőben” tekintették meg törökországi lakhelyét, hogy aztán Kassára is elkerekezzenek, ahol ugyan a nagy háromszékivel nem találkozhattak, de megtapinthatták Rákócziék, Bercsényi és más, a hallomásokból ismert történelmi hős koporsóját. Ilyen történelmet akkor nem tanítottak hivatalosan, de ezek az utak a legmélyebb nyomokat hagyták bennük a magyarság nagy alakjaival kapcsolatosan. Csoda-e hát, hogy akadt olyan kerékpározó, aki aztán egyenesen Dardzsilingig ment, igaz, oda nem biciklivel, de a bicikliutakon felszedett honismerettel felfegyverkezve. Még ennyi idő múltán is csodálattal tölt el, hogy a müncheni olimpia kezdetekor pár székely legény kerekezett be a hatalmas stadionba…
A kezdeményező Fejér Ákos volt. Sporttanár, de ennél jóval több: igazi sportember. És mellette ott volt Balázs Antal tanító, aki régóta már faragványaiba álmodja bele magyarságát, de azért a kerékpározásról is szívesen szól. És még voltak mások is, akik időnként a kerékpározók mellé szegődtek, sőt, Háromszéken valóságos kerékpározási láz ütötte fel fejét, innen is, onnan is karavánok vágtak neki főleg hazai, de időnként külföldi utaknak is.
Én egyébként ezeket a pedagógusokat nem csupán azért bámultam, mert hihetetlenül jól pedáloztak, de igen a bátorságukért is, mert száz és száz kilométert tettek meg legtöbbször kísérő kocsi, orvos, szerelő nélkül. Hát ehhez tényleg bátorság kellett! És önbizalom, illetve bizalom a tanulókban, a nyeregbe szálló fiatalokban! És csodáltam a szülők bátorságát, akik el merték engedni a világ végére is gyerekeiket ezekkel a pedagógusokkal. Nemrég eléggé terjedelmes filmet közvetített az Erdélyi Televízió a kolozsvári unitárius gimnázium fiataljairól, akik Kárpátalját és a Felvidéket járták be. A film nem csupán kerékpározókat és kerékpárokat – egészen másokat, mint amilyenek a hajdani mikóújfalusiak – mutatott, de igen a korszerű kísérő kocsit is szakértőkkel, egészségügyi felügyelettel. Az akarat, az ismeretszerzési láz ugyanolyan volt, még az időnként kényszermegoldásnak számító szénakazal is, de az elődöknél csak korabeli, egyszerű fényképezőgép volt, s a gépjavítás is legtöbbször a kerékpározóra hárult.
A mikóújfalusi községi vezetés – ennek tagjai között is voltak és vannak a valamikori biciklisták közül – próbált méltó emléket állítani e párját ritkító mozgalomnak. Fejér Ákos tiszteletére a falu végén kis emlékművet állítottak, a művelődési ház emeletén emlékszobát rendeztek be. Lévén, hogy a kerékpárutakat megálmodó és elindító néhai Fejér Ákos születésének 90. évfordulója közeleg, biztos vagyok abban, nem csupán volt kerékpárosai emlékeznek főhajtással kedves tanárukra, de a község egésze méltó ünnepséggel adózik emlékének, s főhajtással tiszteleg híressé vált falusfele előtt, aki világgá röpítette Mikóújfalu nevét.