Neurofeedback-terápia a stroke utókezelésében

A Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban az iszkémiás stroke kezelésére két évvel ezelőtt indították el a trombolízis programot egy országos projekt részeként. Eddig több, mint 100 páciens esetében végezték el az életmentő beavatkozást. A stroke kezelését azonban hosszas utólagos ellátás követi, amelyben több szakember tudására is szükség van.

Bús Ildikó

2022. február 10., 00:062022. február 10., 00:06

A stroke egy agyi történés, amelynek két típusa van: az egyik az iszkémiás stroke, amikor agyérdugulás történik és az agyszövet vérellátása csökken, így a legfontosabb az időfaktor, hiszen a kezelésben minden perc számít. Amennyiben időben ellátás alá kerül a páciens, megkapja a trombolízist, azaz vérrögoldó (trombolitikus) gyógyszert juttatnak be az alkar vénáján keresztül a szervezetébe. A vérrög feloldása csökkenti a stroke következtében fellépő károsodás mértékét, javítja a felgyógyulási esélyeket. Dr. Hermány Imola neurológus elmondta: eddig több, mint száz trombolízist végeztek a sürgősségin, idén januárban már négyet, ami azt jelenti, hogy a betegek időben értek be a kórházba.

Ugyanakkor, a stroke utáni rehabilitáció is nagyon fontos, hiszen az agysérülések függvényében a beteg elveszítheti beszédkészségét, mozgássérült lehet, maradandó bénulás következhet be, de más élettani funkciók is elvesznek. Az utólagos ellátás is nagyon fontos, mert bár a fent említett maradandó sérülésekkel hazamehet a stroke-on átesett beteg, szükség van kiegészítő terápiára, gyógytornára, logopédusra, pszichológusra is.

Sepsiszentgyörgyön alkalmaznak egy új terápiás módszert is, a neurofeedback terápiát, ami az agy ingerlése révén játszik fontos szerepet az utógondozásban. Dr. Hermány Imola elmondta: a neurofeedback egy műszer segítségével történő biológiai visszacsatolás, amely révén a páciens folyamatosan visszajelzést kap az agyműködésről EEG útján, és az agyműködés dinamikus változása útján, majd tanulás révén optimalizálja az idegrendszer működését. Ez gyakorlatban úgy néz ki, részletezte az orvos, hogy elektródákat helyeznek az agyra, a sérülés függvényében, és elektromosan ingerelik azt az agylebenyt olyan impulzusokkal, ami megfelel a tüneteknek. Azért is nagyszerű lehetőség, mert nem invazív, nem igényel műtéti beavatkozást, sem gyógyszeres kezelést. A terápia több héten át zajlik, hetente egyszer félórán keresztül. A tréning alkalmazási területei a stroke-utókezelés mellett a tanulási nehézségek, figyelemzavar, epilepszia, tikkek, memóriafejlesztés, depresszió, alvászavar, migrén, étkezési zavarok, teljesítményfokozás, szorongásos és viselkedési zavarok.

A neurofeedback tréningnél már 15–20 alkalom is elég lehet (pl. álmatlanság vagy túlzott aggódás, feszültség) tartós javulás eléréséhez, de vannak olyan betegségek, mint a figyelemhiányos zavar vagy tanulási nehézségek, ahol gyakran 40–50 alkalomra van szükség.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés