Miután a sepsiszentgyörgyi sofőriskolák tulajdonosai tiltakoztak azon tanácshatározat-tervezet ellen, mely a február 24-i tanácsülés napirendjén szerepelt, és amely szerint kitiltanák a csúcsforgalom óráiban a város közútjairól a tanulóvezetőket, a városvezetés egyeztetett az érintettekkel, és megszületett a mindenki által elfogadott döntés.
2022. február 25., 00:212022. február 25., 00:21
Hétfőtől, február 28-tól 8 és 8.30, illetve 15.30 és 16.30 között (a korábban tervezettnél kicsit szűkebb idősávban) a város egész területén tiltott a sofőrtanoncoknak a vezetés, ez idő alatt a sofőriskolák saját telephelyeiken foglalkoztathatják őket. Ez a tilalom nem érvényes a vakációk idején és a hivatalos munkaszüneti napokon – számolt be a tárgyalás eredményeiről Antal Árpád polgármester, aki ugyanakkor kifejezte, sajnálja, hogy megszűnt a gyakorlótéren való vizsgázás gyakorlata.
Mint elmagyarázta, nem az volt a cél, hogy korlátozzák az iskolák tevékenységét, de ebben a két idősávban nagyon zsúfolt a város, egyébként azonban empátiával viseltetnek – és erre kérik a városlakókat is – a gyakorló sofőrökkel szemben, hiszen egyszer mindenki volt kezdő. Nem föltétlenül kezdő, lehet, hogy csak bátortalan sofőrök (és persze az intenzív forgalom, no meg a jelzőlámpa hiánya) miatt sokszor előfordul az is, hogy a Csíki utca végén hosszú sorban torlódnak fel az országútra kihajtani szándékozók, ugyanez előfordul a Csíki utca és a Gr. Bălan kereszteződésénél is, ahol elsőbbségadási kötelezettsége van az egyirányú utcán érkezőknek – észrevételezte József Álmos helyi tanácsos, aki felvetette, jó lenne ide a csúcsforgalom idején egy rendőrt állítani. A polgármester szerint azonban nincs a helyi rendőrségnek elegendő személyzete ehhez, tekintetbe véve, hogy pont ezekben az órákban az iskoláknál is szolgálatot kell teljesíteniük. <<
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!