A kézdivásárhelyiek februári félelmei beigazolódtak, a minisztérium nyomására a megyei tanfelügyelőség olyan döntést hozott, amely veszélybe sodorta a közel öt évtizedes múlttal rendelkező Nagy Mózes Sportklub jövőjét. Négy szakosztályvezető, illetve több mint 150 kiskorú sportolói sorsa vált bizonytalanná azáltal, hogy az intézményt a Sepsiszentgyörgyi ISK-hoz csatolnák.
2017. március 29., 00:212017. március 29., 00:21
A kézdivásárhelyiek februári félelmei beigazolódtak, a minisztérium nyomására a megyei tanfelügyelőség olyan döntést hozott, amely veszélybe sodorta a közel öt évtizedes múlttal rendelkező Nagy Mózes Sportklub jövőjét. Négy szakosztályvezető, illetve több mint 150 kiskorú sportolói sorsa vált bizonytalanná azáltal, hogy az intézményt a Sepsiszentgyörgyi ISK-hoz csatolnák.
Az ügy részleteiről tegnap Bokor Tibor polgármester és Bejan András intézményvezető tartott sajtótájékoztatót Farkas Alpár, Veres László és Kerekes Barnabás szakosztályvezetők társaságában, a néhai Dobolyi Aladárról elnevezett asztalitenisz-teremben. A kézdivásárhelyi sportiskola 1971 őszén alakult, 1976-ig ezen a néven szerepelt, de az évek során több megnevezése is volt, jelenleg Nagy Mózes Iskolás Sportklubként működik a Nagy Mózes Elméleti Líceum keretében. A különleges státus jogi keretét a 2011-es tanügyi törvény támasztja alá, az országban további 61 sportiskola van ebben a helyzetben. Kézdivásárhelynek azért is nem lehet önálló jogi háttérrel rendelkező sportiskolája, mert 2010-ben a tanfelügyelőség leépített két szakosztályt (jégkorong és labdarúgás), így a meglévő négy szakosztály – asztalitenisz, cselgáncs, kézilabda és kosárlabda – csupán nyolc gyerekcsoporttal funkcionál, külön sportiskolaként csak akkor lenne létjogosultsága, ha legalább 25 csoportot működtetne.
Veszélyben Kézdi sportélete
– Hétfőn átiratban közölték az iskola vezetésével, hogy a tanfelügyelőség vezetőtanácsa engedett a minisztérium nyomásának, és ahelyett, hogy egy jogi személyiséggel rendelkező sportklubot hozna létre, a meglévő Nagy Mózes SK-t átszervezi úgy, hogy a sepsiszentgyörgyi sportiskola részévé válik. Ez igazából a kézdivásárhelyi intézményesített sportélet megszűnéséhez fog vezetni nem hosszú, hanem rövidtávon – fogalmazott borúlátóan Bejan András igazgató, aki szerint több javaslatot is tettek a helyzet orvoslására: a megszűntetett szakosztály újraindítása, több szaktanár alkalmazása, a csoportok bővítése.
A számvevőszék nyomására a pénzügy kérte a tanügyminisztériumot, hogy tegye átláthatóvá az említett sportiskolák pénzügyi helyzetét, és a könyvelésben előforduló átfedések kiküszöbölésére vagy vonják össze a csak tagozatokként működő sportklubokat egy jogi személyiséggel, vagy csatolják őket egy nagyobb egységhez. A kézdivásárhelyi sportiskola kétféle finanszírozásból tartotta fenn magát: a tanügyminisztérium által folyósított összegből állták a tanárok fizetését és a kiszállásokat, illetve egy hozzáadott költségvetésből gazdálkodtak, jelen esetben a kézdivásárhelyi önkormányzat jóvoltából. Ez azt jelenti, hogy az önkormányzat állta a cselgáncs-, illetve asztalitenisz-terem működési költségeit, illetve a többi sportlétesítményt ingyenesen bocsátotta az NMSK rendelkezésére.
A főtanfelügyelő is ludas
– Meggyőződésem, hogy egy bukaresti bürokrata egy jól működő, hagyományos és eredményes hálózatot akar tönkretenni a megyei tanfelügyelőség segítségével, ezért egyértelműen elmarasztalom a főtanfelügyelő magatartását. Ezt nem fogjuk annyiban hagyni, egyrészt segítségül hívjuk a parlamenti képviseletünket, másrészt jogi úton is eljárunk, egyelőre a polgármesteri hivatal még nem kapott hivatalos átiratot ez ügyben – szögezte le Bokor Tibor polgármester.
Az elöljáró elmondta, a polgármesteri hivatal tavaly november 10-én küldte el az iskolahálózatra vonatkozó javaslatát a 2017–2018-as tanévre, amelyben egyértelműen szerepelt a sportiskola is, ezt 2017. január 13-án hagyta jóvá a főtanfelügyelő. Alig egy hónappal később, február 15-én a tanfelügyelőségtől kaptak egy olyan átiratot, amely a jelenlegi törvényekre hivatkozva javasolja az intézmény hozzácsatolását a Sepsiszentgyörgyi ISK-hoz.
Sepsiszentgyörgy címerével a sportmezen?
Bokor Tibor emlékeztetett, szenátorként egyik kidolgozója volt a 2011-es tanügyi törvénynek, az ő javaslatára foglalták bele azt a kitételt, amely szerint ezek az intézmények továbbra is a líceumok mellett üzemelhetnek.
– A 2011-ben érvénybe lépett 1-es tanügyi törvény 42. cikkelyének 7-es alpontjában egyértelműen meg van fogalmazva, hogy ezek az intézmények törvényesen működhetnek. Ennek alapján ez egy törvénytelen döntés, amelyről elviekben lehetne tárgyalni a 2018–2019-es tanévtől fogva, de semmiképp sem most. Véleményem szerint ez az első lépés a megszűnéshez, ezentúl a minisztériumnak sokkal többe fog kerülni az ISK támogatása, mivel mihelyt hivatalossá válik, a kézdivásárhelyi önkormányzat többé nem tudja pártfogolni az intézményt.
A helyzetet súlyosbítja, hogy a határozat metodológiája nincs kidolgozva, nem tudják, hogy a gyakorlatban ez hogyan fog működni, mi lesz a megközelítőleg 300 ezer lej értékű leltári tárgy és sporttermek sorsa, nem beszélve a kérdés erkölcsi vetületéről: nem lesz többé Nagy Mózes Sportklub, a kézdivásárhelyi fiatalok mezén ezentúl Sepsiszentgyörgy fog szerepelni… Csütörtökön 18 órától megbeszélést tartanak a sportcsarnokban ez ügyben, amelyre elvárják az NMSK sportolóit és szüleiket.
Kiss Imre főtanfelügyelő elmondta, egy korábbi minisztériumi döntés eredményei ezek a folyamatok, ugyanis az Állami Számvevőszék, illetve a pénzügy olyan ajánlásokat fogalmazott meg a tanügyminisztérium fele, hogy a könyvelésben előforduló átfedések kiküszöbölésére vagy vonják össze a csak tagozatokként működő kisebb sportklubokat egy jogi személyiséggé, vagy csatolják őket egy nagyobb egységhez.
A minisztérium februári első felkérésére összeült a tanfelügyelőség vezetőtanácsa, és semleges választ fogalmaztak meg a felső vezetés felé. Márciusban az összevonás vagy önállóság kérdésében Kiss Imre, Farkas Csaba szaktanfelügyelő, illetve Bejan András igazgató Király András államtitkárral is tárgyalt. Jelen volt a személyzeti ügyekért felelős illetékes is, akinek felvetették, hogyan bővíthetnék a kézdi sportklubot, míg eleget tesz az önállósághoz szükséges 9 fős személyzeti létszámnak, de sem erre, sem arra a felvetésre, hogy ez az átszervezés ellentmond a tanügyi törvény egyes cikkelyeinek is, nem kaptak érdemi választ.
Farkas Csaba később még egyszer megpróbált az oktatási minisztérium államtitkáránál érvelni a kézdi sportklub érdekében, hiszen az a tanügyi törvény értelmében jogszerűen és jól működik, jó feltételekkel rendelkezik a sokszínű tevékenység és versenyek lebonyolításához, míg a szentgyörgyinek semmije sincsen. Ám akkor körvonalazódott, Kovászna és Brassó kivételével az ország minden megyéje megejtette ezeket az összevonásokat. Végül múlt héten határozott felszólítást kapott a Kovászna megyei tanfelügyelőség, hogy rendezze a helyzetet, így ismét összeült a vezetőtanács, és döntött az összevonásról.
– A kézdi sportklub semmiképpen nem lehet külön pénzügyi egység (eddig sem volt az), hiszen 4 alkalmazottjával és 8 csoportjával messze van az önállósághoz szükséges 300 gyermektől és 25 csoporttól. De megmarad, és továbbra is azon vagyunk, hogy jól működjön, csupán a könyvelését végzik majd Szentgyörgyön – csillapította a kedélyeket a főtanfelügyelő.
Farkas Csaba tanfelügyelőben azonban vannak még kérdések:
– Miért kell elrontani valamit, ami működik, ahelyett, hogy az elszámolást módját tették volna egyértelművé? Kinek a dicsőségére fognak ezután versenyezni a kézdi sportolók, ha idecsatolják őket a szentgyörgyi egységhez? És hogy fogja finanszírozni Kézdivásárhely önkormányzata a működésükhöz szükséges sportbázist, ha a sportolók nem oda tartoznak? Erre nem kaptunk feleletet, és nincs precedens, nem tudjuk mi lesz. Így nonszensz az egész.
(bodor)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!