
Az elmúlt hétvégén Beszterce és Moinești adott otthont 2021–2022-es B-osztályos asztalitenisz-bajnokság visszavágó-sorozatának, amelyben öt háromszéki csapat is érdekelt volt. A legjobb eredményt a kézdivásárhelyi Nagy Mózes SK kettes számú együttese érte el, miután a második helyen zárta a pontvadászatot.
2022. február 23., 00:132022. február 23., 00:13
Az 1-es csoportban érdekelt Baróti VSK II-es csapat akárcsak az odavágó-sorozatot, úgy a visszavágót is győzelem nélkül zárta, ami azt jelenti, hogy az utolsó, hetedik helyen fejezte be a küzdelemsorozatot, a folytatásban pedig selejtezőt kell vívnia a Bukaresti OK Klub I. együttesével a harmadosztályban való maradásért.
A 2-es csoportban három Kovászna megyei alakulat küzdött a pontkért, a legjobb eredmény pedig a kézdivásárhelyi Nagy Mózes SK II-es csapatának nevéhez (Finna Gábor, Canea-Kocsis András, Kovács Kristóf, Kerekes Barnabás) kapcsolódik. A céhes városi gárda négy győzelemmel és két vereséggel a harmadik lett a visszavágón, összesítésben pedig a csoportgyőztes Székelyudvarhelyi ISK II. mögött végzett. A megyeszékhelyi Sepsi ISK ötvenszázalékos teljesítménnyel – 3 győzelem mellett 3 vereség – rukkolt elő a hétvégi tornán, aminek köszönhetően mind a visszavágó-sorozatban, mind a bajnokságban negyedik lett. A Baróti VSK I. az utolsó helyről várta a pontvadászat második felét, s bár elvesztette minden meccsét, jobb játszmaarányának köszönhetően megelőzte a Bukaresti OK Klub I-et, és összesítésben a fővárosi gárda előtt végzett. A csoport három háromszéki rangadója közül kettőt a Nagy Mózes SK és egyet megyeszékhelyi együttes pingpongozói nyertek meg.
A 4-es csoportban a Nagy Mózes SK I. negyedik helyről várta a tavaszi idényt, amit öt diadallal, valamint két vereséggel a harmadik helyen zárt, a bajnokságot viszont a negyedikként fejezte be.
A végeredmény: 1-es csoport: 1. Kudzsiri Metalurgistul 22 pont, 2. Buzăui MSK 20, 3. Konstancai Farul 20, 4. Székelyudvarhelyi SZACK 19, 5. Moinești 18, 6. Bukaresti ACTT 15, 7. Baróti VSK II. 12. 2-es csoport: 1. Székelyudvarhelyi ISK II. 24 pont, 2. Nagy Mózes SK II. 21, 3. Somuz Fălticeni 21, 4. Sepsi ISK 18, 5. Galaci Activ 16, 6. Baróti VSK I. 13, 7. Bukaresti OK Klub I. 13. 4-es csoport: 1. Craiovai MSK 28 pont, 2. Giurgiui Duna MSK 25, 3. Ardex Botoșani 23, 4. Nagy Mózes SK I. 23, 5. FC Argeș 21, 6. Székelyudvarhelyi ISK IV. 18, 7. Bukaresti Ok Klub II. 16, 8. Craiovai CSU II. 14.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!