
Az elmúlt esztendő nem a koncertező együttesek éve volt, ennek ellenére A Csajod együttes nem panaszkodhat.
2021. január 22., 00:012021. január 22., 00:01
– Hogyan éltétek meg az elmúlt évet? Meséljetek, mi történt veletek?
Lőcsei Zsolt: 2020 eléggé jónak ígérkezett, több fesztivál-fellépésünk lett volna, és volt egy kis év eleji miniturnénk is, amit sajnos a vírus miatt félbe kellett hagynunk. Ennek ellenére úgy gondoljuk, amit ki lehetett hozni, azt kihoztuk magunkból, az év adta lehetőségekből. Két dalunk is megjelent az Egy vicc!? című új kislemezünkről, Az első tartalék és az Eső. Nem utolsósorban pedig miénk lett a Siculus-nagydíj és a Legszebb Erdélyi Magyar Dal is a 25 éven felüli kategóriában.
– Megnehezítette a dolgotokat a koronavírus-járvány?
L. Zs.: Eléggé, hiszen jó három hónapon át nem tudtunk találkozni, ez idő alatt is jöttek új ihletek, amelyekből később dalok születhetnek. Ebben az időszakban készítettük el a karanténklipünket is, de azért ez úgysem igazi. A legnagyobb nehézség a távolság volt és a koncertek hiánya, nagyon nehéz így fenntartani a motiváltságot, és bízni abban, hogy a közeljövőben újra színpadra állhatunk.
– Milyen idei terveket dédelgettek?
L. Zs.: Februárban vetjük magunkat a munkába. Az új dalok írása lesz a prioritás, de ezek mellett készülünk arra is, hogy ha majd újra lehet koncertezni, akkor útnak indíthassunk egy kis erdélyi koncertsorozatot.
– Nemrég új dalotok jelent meg Felicia címmel, amely a fesztiválok élményét idézi fel. Hogy született meg a dal?
Szőcs Tamás: Először egy halandzsa angol szöveggel íródott, Clothes inside címmel. A megírásakor a fesztiválidőszakra készültünk, és a dallam egy nagyon felszabadult, vidám érzést sugároz, az élmény pedig egy tusványosi Quimby-koncerthez fűződik, amikor is Kiss Tibi az I’ve got a girl bekonferálásakor azt mondta, most mindenki fogja meg a mellette levő fenekét. Mellettem pont Felicia volt, a német lány, aki Csíkszeredában önkénteskedett azon a nyáron… és a többi már történelem.
– Milyen újdonságokat kell tudnunk a zenekarról?
Láng Tibi: Az Egy vicc!? című kislemezünk utolsó dala a terveink szerint a jövő hónapban fog napvilágot látni, majd amint kint lesz mind a négy szám, azokat Spotify-ra is feltöltjük. Ezt követően szeretnénk még 2 singelt is kiadni, illetve jobban ráállni a zenekari próbákra, hiszen van a tarsolyunkban jó pár új dal. Amint az említett dalok teljesen összeállnak, idén szeretnénk azokkal is stúdióba vonulni, majd év vége fele kiadni első nagylemezünket. Ezen a lemezen már több angol nyelvű dal is fog szerepelni.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!