Munka és tánc

„Az ember megszólalása előtt csak a test beszélt, így az információ átadása, az égiekkel való kapcsolatteremtés, a gyógyítás mozdulatokkal, illetve tánc által történt. Így nem csoda, hogy a tánc ma is jelen van a hétköznapjainkban és az ünnepeinkben, vagyis a mindennapi életünkben. Így magunkban hordjuk a mozgás kódjait, sőt kincsestárunk folyamatosan bővül. A világ különböző részein ugyanis ma is tánccal létesítenek kapcsolatot az istenekkel, de szerepet játszik az egészségmegőrzésben, szórakoztatásban és a sportban is. A tánc energiát termel, áraszt és közvetít. Önismeretre tanít, önfegyelemre nevel, egymásra figyelést és toleranciát igényel, csapatszellemet alakít ki, és közösséget teremt, létrehozza a test és lélek harmóniáját, összekapcsol másokkal és önmagunkkal. A táncolók megértik egymást, bármilyen nyelvet is beszéljenek” – fogalmazott Virág Endre néptáncoktató a szerzőt és zömében egykori táncosokból álló közönséget köszöntő beszédében.

A kötetet kiadó és annak megíróját méltató dr. Péter Sándor szerint, ha önéletrajzi vonatkozású írások nem lennének, akkor sokkal kevesebbet tudnánk a történelemről és letűnt korok embereiről. Éppen ezért örvendetes, hogy egyre többen ragadnak tollat, hogy rögzítsék a velük történteket az utókor számára.
A továbbiakban kiderült, hogy ez a könyv az önvallomás szükségszerűségéből született. Érdekessége, hogy szerzője nem tollforgató, de mégcsak nem is értelmiségi, hanem kétkezi munkás volt egész életében. Ráadásul öntödében, vagyis egy olyan munkahelyen dolgozott, ahol naponta kellett a szilikózist és még ki tudja mi mindent okozó mérgező gázokat beszívnia. Mégsem lett beteg. Egészsége megőrzéséhez nagy valószínűséggel a néptánc iránti elkötelezettsége is hozzájárult. „A sok taps, a rengeteg sikeres fellépés annyi tiszta levegőt pumpált a vérébe és két tüdejébe, hogy nem jutott hely a kórokozóknak.”

A most 69. életévét tapodó Bakó Béla (1950) élete nem volt leányálom. Az ötgyermekes illyefalvi család anyagi lehetőségei nem tették lehetővé, hogy taníttassák őket, ezért – a legnagyobb lány kivételével – az általános iskola elvégzése után kénytelenek voltak munkába állni. Béla a brassói Traktorgyárban kezdett dolgozni 1966-ban, a METROM-ban folytatta, és a sepsiszentgyörgyi gépgyár vasöntödéjében fejezte be 2000-ben. Munkahelye mellett pedig a szüleinek is segített a falusi élet által napi rendszerességgel megkövetelt tennivalók elvégzésében.

Kevés szabadidejét élete nagy szenvedélye, a néptánc elsajátítására és gyakorlására fordította, megfordulván Sepsiszentgyörgy mindegyik valamirevaló együttesében. És mivel abban az időben ezekből több is akadt, volt időszak, hogy egyszerre háromban is ropta. Így jutott el két alkalommal Franciaországba, de megfordult Magyarországon és Bulgáriában is. Frissen megjelent, Bakó Béla két élete című, korrajznak is beillő önvallomásában így szerzett élményeiről is olvashatunk.