Mintáink és traumáink hatása a párkapcsolatunkra

A szervezők – a baróti római- katolikus egyházközség, a bibarcfalvi és a köpeci református egyházközségek, a felsőrákosi unitárius egyházközség, továbbá a baróti Boróka nyugdíjas kör, illetve a Gondviselés Segélyszervezet háromszéki fiókja –, ezúttal is arra törekedtek, hogy a Maradjunk együtt! mottó alatt hasznos és érdekes előadásokkal, valamint szórakoztató rendezvényekkel ráirányítsák a figyelmet a házasság, mint intézmény fontosságára, annak életünkben betöltött szerepére. Arra, hogy miként érdemes kezelni az esetlegesen jelentkező hullámvölgyeket, a feleknek mi a szerepe ilyenkor, mi több, arra is, hogy milyen okok, életünkben történt múltbeli események vezetnek vagy vezethetnek a krízishelyzetekhez, hogyan oldhatjuk meg azokat.

Balázs Réka és Papp Adolf előadásukban mindenekelőtt arra világítottak rá, hogy párkapcsolatába mindenki bevisz egy családi örökséget, egy olyan érzelmet, olykor traumát, melyet még gyermekként élt át, s melytől nem tud szabadulni. Ilyenkor kezdődnek a problémák. „A felnőtt vagy a benned levő kisgyermek irányít?” – tették fel a kérdést. Azt mondták, a gyermekkori traumák okozta sokkok egy egész életre kihatnak, érdekességképp pedig megemlítették, hogy annak idején vajon milyen családapa lett az, aki átélte a háború jelentette traumát, onnan tért haza folytatni családi életét. „Azt láttuk, hogy nagyapa mindig morcos, de nem tudhattuk mit élt át, hogy morcossága esetleg azoknak az eseményeknek a következménye” – hangoztatták.

– Itt Székelyföldön sokszor halljuk azt, hogy szótlanok a férfiak. Nem csoda, gondolkozzunk csak el azon, milyen apák nevelték ezeket a férfiakat. Olyanok, akik életük során nagy traumákat éltek át, s közülük csak egyik volt a háború. Nem volt fényes a háború után következő korszak sem. Mi többet vágytunk a szabadságra, mint amennyit éltünk szabadon! – mondták. Kifejtették, hogy a társadalom egyáltalán nem segít ezen örökségektől való szabadulásunkban, tudatosítanunk kell, hogy az a mi felelősségünk.

Ugyanakkor a házasságápolás, mint olyan, nem része a mi székely kultúránknak, gyermekkorunkban azt láttuk, hogy szüleink, nagyszüleink házasságát a munka határozta meg, házasságuk a túlélésről szólt, romantikázni eszükbe se jutott. Ma ez már másképp van, csak kérdés, tudunk-e alkalmazkodni az új társadalmi helyzetekhez, megbeszéljük-e párunkkal mit várunk el tőle, azért, hogy életünk jó legyen, kapcsolatunk pedig kellemes?

Az előadáson még számos ehhez hasonló példa és kérdés hangzott el, végül pedig a megállapítás, hogy a boldogság, beleértve párkapcsolatunk boldogságát is, az mindig egy következmény, amelyre rá kell dolgozni, nem jön magától. Nyitott kérdés, ki mennyire tudja ezt a „munkát” vállalni, ki mennyire tud a „neki jár” elv mellett néha elismeréssel is adózni párjának, vagy megtörölni olykor a magunkban hordozott örökség miatt homályossá vált szemüveget.