Menetelünk: bal, bal, bal

Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.

Zubreczky Antal

2020. augusztus 07., 00:162020. augusztus 07., 00:16

Elképesztő a balliberális irányzat egyeduralma a médiában és – ennek eredményeképpen – a nagypolitikában. Ha Orbán Viktor keresztény hagyományt, családot, munkára épülő erkölcsöt említ, összehívják ellene Brüsszel minden bizottságát. Most, egy tanüggyel kapcsolatos sajtótájékoztatón (!) Iohannis román elnök újra úgy fogalmaz, hogy szerette volna, ha nem lett volna egy olyan (értsd: PSD) rendszer, amely „elhatározza a románok elgázosítását” – utalás a két évvel ezelőtti bukaresti tüntetésre.

Egy ily módon megfogalmazott kijelentésért Belgiumban vagy Luxemburgban repülne egy apró köztisztviselő. Tegyük most zárójelbe azt a nyilvánvaló tényt, hogy már a tüntetésre előlegezve kiadott cotroceni-i áldás botrányos volt (és hogy Budapesten is akkor próbált az összeurópai ballib elit egy kijevi Majdan-féle balhét összehozni, sikertelenül), de aki látta a csendőrök elleni barbár támadásokat, nem moroghat a hatósági fellépés ellen. De fordítsuk le a valamikor szász államelnök üzenetét a román igazságszolgáltatáshoz, amely újra vizsgálja az akkori eseményeket: a PSD-kormány bűnös, méghozzá a tüntetők szándékos, előretervezett elgázosításában. Ha ez nem beleszólás egy intézmény működésébe, akkor mi? Költői kérdésnek szánom, merthogy Brüsszelben senki nem fog ezért eljárást indítani a román állam ellen, ezt bármibe lefogadom.

A Facebook és a Twitter sorra tiltja le, nagy csinnadrattával Trump elnök bejegyzéseit. A hivatalos indoklás: félretájékoztatás, álhír, tudománytalan. Szóval értse a nagyközönség: Trump a tudomány ellen ágál, ostobaságokat terjeszt, hazudik. Obama kijelentésével, miszerint a gonosz Trumpnak nem lenne szabad erővel fellépni a „békés tüntetők” ellen, nem volt baj a Twitteren. Kedves olvasó, ha netán nem tudná, a békés tüntetők azok, akik üzleteket fosztogatnak, szobrokat döntögetnek, és rendőrök fejét törik be.

2016-ban, az amerikai választási kampány idején a nyugati világ elitjének 90 százaléka Hilary Clintont támogatta, abszolút nyíltan, míg Trumpot gúnyolták, szidták. Az nem volt ugye beleszólás? Az oroszok, azok igen, beavatkoztak.

Marx kuncoghat. Ha a munkások számos alapjoga a hitleri Németországban vált először valóvá, ma a nyugati világban fejlődik, mint kígyótojásban az általa megálmodott világforradalom.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés