Romániában azonosított, veszélyes, emberekre is átterjedhető állatbetegségről számolt be az anyaországi média (az aradon.ro-ra hivatkozva). A hírverés szerint, a romániai hatóságok korlátozásokat vezettek be az érintett területeken – Arad megyében – miután igazolódott a súrlókór-fertőzés. Lapunk a háromszéki viszonyokról érdeklődött.
2022. február 10., 00:142022. február 10., 00:14
Dr. Örsi Csaba háromszéki főállatorvos lapunk érdeklődésére elmondta, hogy a megyénkben eddig nem azonosították, és jelenleg sincs ilyen betegség.
– Számos idősebb kollégámmal is egyeztettem, de ők sem emlékeznek ilyen fertőzésre (olyannal is, aki 1973 óta dolgozik a megyében – szerk.). Ez egy krónikus, degeneratív betegség, ami nem terjed olyan gyorsan, mint például az afrikai sertéspestis: leggyakrabban 3–5 éves korban jelentkezik juhoknál, szarvasmarhánál ez a sorvadásos agyvelőgyulladás, gyakorlatilag hamarabb levágódik az állat, mint ahogy megjelenik a betegség. Érthető az aggodalom, a nagy visszhang, hiszen emberre is átterjedő betegségként van elkönyvelve a súrlókór, éppen ezért része a nemzeti stratégiai tervnek. Ezért is kötelező a levágott, 18 hónap fölötti kecskéknél, juhoknál behozni a fejet, amelyet laborvizsgálatnak vetünk alá, hogy kiszűrjük a betegségeket, megelőzzük a veszélyes kórok terjedését – részletezte dr. Örsi.
Tőle tudtuk meg, hogy valószínűleg a beteg állatok húsának fogyasztásával fertőzhet, illetve az embernél szivacsos agyvelőgyulladást okozhat a kór, ám amint azt még egyszer hangsúlyozta a szakember, Háromszéken csupán tudományosan beszélnek erről a betegségről.
Rámutatott, hogy legutóbb, pár éve, összesen 15 „kórmentes” megye szerepelt a romániai országos statisztikákban, ezek között volt Kovászna megye is, ez exportnál sokat nyomott a latban.
– Ha idegrendszeri zavarokat, tüneteket (rángatózást, fura viselkedést stb.) észlelnek a gazdák a 18 hónaposnál fiatalabb juhoknál, kecskéknél, akkor is be kell hozni vizsgálatra a levágott jószág fejét! – figyelmeztetett a megyei főállatorvos. <<
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!