
Lakossági bejelentés nyomán bukkantak rá a TEGA munkatársai arra a méretes szeméthalomra, amelyet hivatalosan nem azonosított személyek ürítettek le az Olt partján.
2021. február 11., 00:152021. február 11., 00:15
„Nem értjük, mi a magyarázata annak a jelenségnek, hogy mind magánházak lakói, mind cégek megfizetnek embereket azért, hogy szekérrel vagy bármi mással elhordják az általuk termelt szemetet, amit valahol kiöntenek” – fogalmazott Máthé László a TEGA Rt. vezetője. Az igazgató elmondta: ilyen esetben az a személy is büntethető, aki a szállítást végezte, de az is, akitől elszállították; a jelek egy sepsiszentgyörgyi autószerelő műhely irányába mutatnak.
A TEGA munkatársai az Oltmező utca melletti partszakasz egyik nehezen megközelíthető részéről összesen három köbméter illegálisan lerakott hulladékot szedtek össze, amelyek jelentős része újrahasznosítható anyag: üdítős PET- palackok, különböző autóalkatrészes dobozok, használt légszűrők és egyéb hulladékok kerültek elő nagyobb mennyiségben.
A TEGA nyomatékosan felhívja a figyelmet, hogy az illegális hulladéklerakás miatt kiszabható csillagászati büntetés helyett érdemes a cég segítségét kérni a hulladékok elszállítására. Információkat a 0267.310.123-as telefonszámon lehet igényelni!
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!