Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
2021. január 26., 00:102021. január 26., 00:10
Donald Trump nem tudta „lecsapolni a mocsarat”, elvesztette a háborút a mélyállammal szemben. A végjátékban ellenfelei a sportszerűségnek még a leghalványabb látszatára sem ügyeltek. Miután a legarcátlanabb módon elcsalták a választásokat, s minden bizonnyal ők provokálták ki a Capitolium ostromát, Trumpot egyszerűen kikapcsolták abból a közösségi információs térből (Facebook, Twitter), mely lassan átveszi a hagyományos sajtó helyét, és fő orientációs fórumot jelent a legtöbb ember számára.
Sokan csak most kapták fel fejüket a hírre, holott a Facebook és a hasonló közösségi platformok már hosszú évek óta brutális és egyirányú cenzúrát gyakorolnak, nyíltan részrehajlók, a maguk torz világszemléletét egyre nagyobb sikerrel kényszerítik rá a világra. Varga Judit magyar igazságügyminiszter Facebook-bejegyzésben figyelmeztetett arra, hogy mindannyian kapcsolhatóvá váltunk, s arra is felhívta figyelmet, hogy a nyilvánvalóan jogtalan lépést uniós vezetők is bírálták. Akik egyébként – tegyük hozzá – a globális háttérhatalom szolgálói.
Minden okunk megvan azt feltételezni, hogy nem magával a cenzúrával, hanem annak nyíltságával volt gondjuk. Bogár László professzor vlogjában arról értekezett a minap, hogy eljutottunk oda, hogy bármilyen valóság legyártható, s a tényleges társadalmi valóság helyettesíthető.
Igen, ide jutottunk.
A modern sajtó megszületésétől politikaalakító tényező volt. Magyarországon a rendszerváltás után a kommunikációs szakemberek dönthettek akár pártok sorsáról is. Örök példa marad, hogy a Fideszt, mely 1992/3 táján 40% körüli népszerűségnek örvendett, a jobbkanyar és MSZP-vel való ellenzéki összefogás megakadályozása után 7%-ra vitték le egy addig soha nem látott össztűzzel.
Ami most történik, az nemcsak azért félelmetes, mert egy ellenőrizetlen és ellenőrizhetetlen, senki által meg nem választott hatalom gyűjt információt rólunk, s dönt nemzetek és országok sorsáról, ha akar, hanem azért is, mert mindezt képes úgy tenni, hogy az emberek többségét előbb-utóbb a maga oldalára állítja, és a jelen pillanatban teljességgel illegitim hatalma mögé formális legitimitást is gyűjt fokozatosan. A mátrix már működőképes, az emberek pedig egyre nagyobb számban, önként és öntudatlanul költöznek a látszatlétbe.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!