Böjte Csaba ferences szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány létrehozója vehette át a Makovecz Imre-díjat az építész születésnapján, szerdán a Héttorony Fesztivál zárókoncertjén a Budai Vigadóban.
2019. november 21., 09:412019. november 21., 09:41
A díjat a Makovecz Imre Alapítvány, a Magyar Művészeti Akadémia és a Kós Károly Egyesülés második alkalommal adta át. A közlés szerint Böjte Csaba azért kapta az elismerést, mert olyan ember, aki a maga hivatását Makovecz Imre szellemiségében következetes kitartással műveli.
Missziója során az árva gyermekek nevelésével, támogatásával éppen olyan programot hajt végre, amely megfelel a makoveczi cselekvő szellemiségnek – áll a közleményben.
A Héttorony Fesztivál világ- és népzenei koncertjeinek, építészeti kiállításainak, konferenciáinak és egyéb programjainak november 8. és 20. között többségében Makovecz Imre által tervezett épületek adtak otthont szerte a Kárpát-medencében. A fesztivál célja Makovecz Imre életművét erősíteni, az általa megálmodott tereket élettel megtölteni.
A szerda este a zárógálát párhuzamosan három helyszínen rendezik meg: a kassai Thália Színházban rendhagyó prímástalálkozót tartanak, Csíkszeredán a Szent Efrém Férfikar ad koncertet, a Hagyományok Házában pedig Berecz András mesemondó lép fel fiaival.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!