
Még csak óvatosan örülhetünk, de a sepsiszentgyörgyi önkormányzat eltökélt, és lázas szervezőmunkával, „ötletekkel, energiával, lendülettel” készül a kétszer is kihagyott Szent György Napok után a 29. városünnepre, amit április 23-a és május 1-je között szeretnének megtartani.
2022. február 17., 00:012022. február 17., 00:01
Mindezekről egy igen kellemes helyszínen, az Isabella Boutiqe Hotelben tartott sajtótájékoztatón halhattunk Antal Árpád polgármestertől, Vargha Fruzsina alpolgármestertől, Knopp Ildikótól, a városnapok programkoordinátorától és Erdély Andrástól, a Szent György Napok szóvivőjétől.
– Végre nem arra kell biztatnunk az embereket, hogy maradjanak otthon, tegyenek maszkot, ne öleljék meg szeretteiket. Ennél nagyobb örömhír nem is lehet, hogy lesznek Szent György Napok – mondta ki a szóvivő azt, aminek a bekonferálására legalább 50 ezren várnak a megyeszékhelyen és környéken, még pár ezren az országban és külföldön. – Inkluzív ünnepet szeretnénk, hogy mindenki részt vehessen rajta – nyomatékosította Erdély András, hozzátéve: az aktuális megszorításokat tiszteletben kell tartani a teremkapacitások kihasználásában is. Mivel azonban éppen a két egymást követő hétvégére esnek a húsvéti ünnepek, enyhítésekre számítanak a szervezők, hiszen így volt ez az elmúlt két évben is.
Még többet, még jobbat!
„Találkozás-elvonási tünetekben szenvedtünk” – fogalmazott Antal Árpád, ezt azzal magyarázván, hogy voltak az elmúlt években is Szent György Napok, de rendezvények kevésbé. Az elvonási tüneteket enyhítendő, a rendezvénysorozat az eddigieknél is többet akar nyújtani a városlakóknak és vendégeknek, ezért a fesztiválhétvége ötnapos lesz, a kulturális hét nyitókoncertjére pedig a Sepsi Arénában kerül sor: a két évvel ezelőtt leszerződtetett, a világon egyedülálló budapesti 100 Tagú Cigányzenekar indítja a Szent György Napokat, és legalább ilyen erős lesz a zárás is – mondta a polgármester.
A cigányzenekar, amely ugyan változó felállásban és létszámban szokott koncertezni, az utóbbi időben maga is átélte, megszenvedte a Covid-időszak megpróbáltatásait, de legalább 80 taggal érkezik városunkba. Tulajdonképpen a 2020-ban ugyanerre az alkalomra leszerződött és elmaradt koncertjükre kerül sor, amelyet a járvány miatt kellett halasztani. Rendkívüli módon lehetőséget nyújtanak a Plugor Sándor Művészeti Líceum néhány diákjának is, hogy felléphessen velük. Koncertjükre a 25 lejes kedvezményes és 50 lejes teljes árú jegyeket hétfőtől lehet beszerezni az eventim weboldalon és a kulturális szervezőirodában.
Made in Sepsi
– A találkozások ünnepe lévén a helyi zenekarokat egy közös nagy produkcióra kértük fel, a fesztiválhétvégén a főszínpadot átadjuk nekik. Alkotói szabadságot élveznek – közölte a polgármester. – A Made in Sepsi munkacímű projekttel támogatni szeretnénk a helyi zenekarokat, amelyeket megviselt az elmúlt két esztendő. Egy gesztust szeretnének a helyi vendéglősök irányába is tenni, és lesz kézműves vásár is.
A fesztiválhétvégét megelőző, április 23-án kezdődő kulturális hétről szólván Vargha Fruzsina elárulta, azzal a szándékkal fordultak a kulturális programot szervező intézményekhez, civil egyesületekhez – amelyektől még műsorjavaslatokat is várnak –, hogy ha esetleg már a repertoárjukban szereplő, kész produkcióval készülnek a városnapi fellépésre, azt frissítsék fel, egészítsék ki, szervezzenek hozzá kísérőprogramokat. Amennyiben lehet, helyi fellépőkben, helyi fiatalokban gondolkodjanak, a színvonal tekintetében pedig magasra tette a lécet: minden egyéb eseménynek fel kell nőnie a nyitóprodukcióhoz. Arról biztosította a szentgyörgyieket, hogy minden kulturális teret igyekeznek úgy kihasználni, hogy mindenki részesüljön az élményekből.
A részvételt fontolgatók figyelmébe
A szervezési kérdésekben legilletékesebb Knopp Ildikó elmondta, a szentgyörgyi zenekarok közös koncertjére február 25-ig lehet jelentkezni, nyitottak a műfajok tekintetében (lehet könnyűzene, pop, rock, dzsessz, etno stb.), de saját szerzeményű dalokat, élőzenét játszókat várnak, illetve, ha elektronikus zenéről van szó, akkor azt élőben is be tudják mutatni. A jelentkezéshez a zenekaroknak ki kell tölteniük egy űrlapot (a rendezvény honlapján), és mellékelniük kell egy felvételt egy saját dalról.
Az április 29. – május 1. között a belvárosban tartandó vásárra a kézművesek jelentkezését március 25-ig várják, a szentgyorgynapok.ro weboldalon megtalálható a kitöltendő űrlap. Április 1-ig a visszajelzést is megkapják a szervezőktől.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!