
A remek szervezés közepette múlt héten lezajlott U18-as döntőtorna után kedd délelőtt már női I. ligás kosárlabda-mérkőzés helyszínéül szolgált a kézdivásárhelyi sportcsarnok, ahol a KSE a Nagyváradi Egyetem csapatát látta vendégül, és győzte le.
2017. május 04., 00:222017. május 04., 00:22
A remek szervezés közepette múlt héten lezajlott U18-as döntőtorna után kedd délelőtt már női I. ligás kosárlabda-mérkőzés helyszínéül szolgált a kézdivásárhelyi sportcsarnok, ahol a KSE a Nagyváradi Egyetem csapatát látta vendégül, és győzte le.
Czimbalmos Tímea „szólójával” indult a mérkőzés, majd Debreczi Iringó vette át a stafétát, és diktálta az iramot a vendégek ellen a másodosztályos pontvadászat elődöntős szakaszának 10. fordulójában. Az első negyed végére a váradiak 4 pontra felzárkóztak, ám a folytatásban is a kézdivásárhelyi lányok parádéztak, 34-20-as állásról fordultak a felek. A harmadik negyedben sem lassított a tempón a házigazda, felszabadult játékkal 20-6-os részeredményt produkált a Petőfi Sándor Gimnázium kitartóan szurkoló kisdiákjai örömére. A zárószakasz előtt már eldőlt a mérkőzés, így a végére a vendégek is „szóhoz juthattak”.
Végeredmény: KSE – Nagyváradi Egyetem 67-45 (14-10, 20-10, 20-6, 13-19). KSE: Debreczi 18/3, Czimbalmos 13/3, Csurulya 9/9, Csíki 8, Kovács 5, Kászoni 5/3, Voloncs 3, Bartók 3, Rendy 2, Istók 1. Edző: Ljubomir Kolarevic.
A következő játéknapon, hétfőn a KSE Temesvárra látogat, ahol az újdonsült éllovassal mérkőzik meg. Temesvár nemrég 60-57-re legyőzte a fővárosi Agronomiát, és az élre állt a rangsorban.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!