Macron miután beszélt Putyinnal: "a legrosszabb következik"

Emmanuel Macron szerint a "legrosszabb következik" az Ukrajna ellen a múlt héten elindított orosz háborúban. A francia államfő ezt azután mondta, hogy ismételten beszélt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, aki szerinte "teljesen eltökélt az invázió folytatásában", miután az a célja, hogy ellenőrzése alá vonja a teljes országot - közölte a francia elnöki hivatal.

Székely Hírmondó

2022. március 04., 09:222022. március 04., 09:22

Az Élysée-palota tájékoztatása szerint az orosz elnök kezdeményezésére létrejött másfélórás telefonbeszélgetésben Vlagyimir Putyin megerősítette francia kollégájának, hogy az orosz hadsereg katonai hadművelete a Moszkva által eltervezettek szerint halad előre, és "súlyosbodni fog", amennyiben az ukránok nem fogadják el az oroszok feltételeit.

"Macron elnök előrejelzése az, hogy a legrosszabb következik,  mindarra tekintettel, amit Putyin elnök mondott neki" - jelezte az Élysée-palota.

A háború február 24-i kezdete óta harmadik alkalommal beszélt egymással a francia és az orosz elnök. Ez utóbbi célja az volt, hogy tájékoztassa Emmanuel Macront "a helyzetről és a szándékairól egy őszinte beszélgetés formájában" - fogalmazott a francia elnöki hivatal.

Az ukránokkal szembeni vádakra a francia elnök "azt válaszolta neki, hogy (Putyin) súlyos tévedést követ el az ukrán rendszerrel szemben, amely nem náci".

"Fabulálsz és ürügyeket keresel" - mondta Macron az Élysée-palota szerint Putyinnak. A francia elnök azt kérte orosz kollégájától, hogy "ne hazudjon többet".

"A beszélgetés alkalmat teremtett a nézeteltérések tisztázására, és arra, hogy kimondjuk az igazságot Putyin elnöknek, de sajnos annak megállapítására is, hogy a végsőkig eltökélt a katonai hadművelet folytatásában" - vélte a francia elnöki hivatal.

"Az ukránok bátran küzdenek. Semmi nem végleges, de az erőviszony nagyon eltérő" - szögezte le az elnöki hivatal, kiemelve, hogy Emmanuel Macron pesszimista a telefonbeszélgetést követően.

"Szigorítani fogjuk a szankciókat Oroszország ellen" - erősítette meg a francia elnökség, amely szerint a büntetőintézkedések sora "nagyon erős eszköz, ahogy az látható a rubel összeomlásában is".

Párizs "nagyon jelentősnek" ítélte meg azt is, hogy Kína tartózkodott az ENSZ-ben, amikor az Ukrajnával szembeni erő azonnali beszüntetését követelő határozatról szavaztak. Az Élysée-palota jelezte, hogy érdekli Kína javaslata a közvetítésre az ukrán-orosz konfliktusban, s ennek érdekében Párizs felvette a kapcsolatot a pekingi illetékesekkel.

"Érvekkel alátámasztott magyarázatot" adott francia kollégájának, Emmanuel Macronnak Vlagyimir Putyin orosz elnök a neonácik jelentős szerepéről az ukrán állami politikában - közölte a Kreml sajtószolgálata csütörtökön .

Az Ukrajna ellen indított orosz invázió kezdete óta a két vezető harmadszor beszélt telefonon egymással.

Putyin elmondta, hogy sok mindennel nem értett egyet abból, amit Macron a franciákhoz intézett szerdai üzenetében elmondott. Egyebek között azzal sem, hogy hazugságnak nevezte azt, hogy Oroszország a nácizmus ellen harcol Ukrajnában. A Kreml szerint az orosz elnök "érvekkel alátámasztott magyarázatot" adott a neonáciknak az ukrán állami politikában játszott szerepével kapcsolatban.

Egyebek között elmondta, hogy Oroszország "a Donyec-medence védelmét szolgáló különleges művelet" során "folytatni kívánja a megalkuvást nem ismerő harcot a nacionalista fegyveres alakulatok ellen, akik háborús bűncselekményeket követnek el, többek között harci eszközöket helyeznek el lakott területeken és civileket használnak fel emberi pajzsként".

Putyin kifogásolta, hogy a Macron-beszédben egyetlen szót sem szólt arról, hogy az ukrán vezetés hét évig szabotálta a minszki megállapodásokat, és hogy a nyugati országok, köztük Franciaország semmit sem tett azért, hogy Kijevet rávegye azok végrehajtására. Az orosz elnök szerint elhallgatják a Donyec-medencei civilek elleni, évek óta tartó "népirtást", amely számos emberáldozatot követelt, és több százezer embert kényszerített Oroszországba menekülni.

Az orosz-ukrán tárgyalásokkal kapcsolatban megismételte, hogy Moszkva célja elsősorban Ukrajna demilitarizálása és semleges státusza, hogy ennek az országnak a területéről sose érje fenyegetés Oroszországot. Leszögezte, hogy az offenzíva célkitűzéseit mindenképpen teljesíteni fogják, és a tárgyalások késleltetése csak további orosz követelésekhez vezet Kijevvel szemben.

Putyin felszólította Macront, hogy vállaljon szerepet az Ukrajnában rekedt külföldiek biztonságos evakuálásában. Külön megemlítette a Harkivban tartózkodó indiai diákok nagy csoportját, amelyet szerinte az ukrán biztonsági erők "túszként tartanak fogva". A Kreml szerint a francia elnök megígérte, hogy az ügyben felveszi a kapcsolatot a kijevi vezetéssel.

Az orosz államfő szerint az orosz hadművelet során, amely, mint mondta, a tervek szerint halad, az orosz fegyveres erők mindent megtesznek a civilek életének megóvásáért. Azt állította, hogy a nagypontosságú fegyvereket kizárólag katonai infrastruktúra megsemmisítésére használják.

"A Kijev és más ukrán városok állítólagos rakétatámadásairól és bombázásáról szóló állítások nem felelnek meg a valóságnak, és egy oroszellenes dezinformációs kampány elemei" - közölte az orosz elnöki sajtószolgálat.

Putyin az orosz nemzetbiztonsági tanács csütörtök esti ülésén is azt hangoztatta, hogy az ukrajnai hadművelet azt bizonyítja, hogy Oroszország neonáci alakulatok ellen harcol, amelyekben vannak zsoldosok is, mint mondta, egyebek között a Közel-Keletről. Megismételte, hogy a civil lakosságot élő pajzsként, a külföldieket pedig túszként használják fel.

Azt mondta, Harkiv pályaudvarán több mint egy napon át háromezernél több indiai állampolgárt, főleg diákokat tartóztattak fel. Többen közülük még mindig ott vannak, több mint félezren pedig Szumiban. Állítása szerint neonácik tüzet nyitottak Harkivból távozni akaró kínai diákokra, akik közül ketten megsebesültek.

Putyin hangsúlyozta, hogy az orosz hadsereg humanitárius folyosókat nyit a távozni kívánó civilek számára, de a nacionalisták nem engedik ki őket. Méltatta az Ukrajnát támadó orosz fegyveres erők teljesítményét és bátorságát. Azt hangoztatta, büszke rá, hogy "Oroszország hatalmas, erős és soknemzetiségű népéhez" tartozik, ugyanakkor, mint mondta, sosem tagadja meg meggyőződését, hogy "az orosz és az ukrán egy nép".

(MTI)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés