
Létrejött a megegyezés az egységes felvidéki magyar érdekképviselet, egy új egyesített magyar párt létrehozásáról, azon a hárompárti találkozón, amelyet a Magyar Közösség Pártja (MKP), a Most-Híd párt és az Összefogás mozgalom vezetői között tartottak az MKP pozsonyi székházában pénteken.
2020. augusztus 07., 15:572020. augusztus 07., 15:57
A megegyezés létrejöttét a három politikai csoportosulás vezetői pénteki közös sajtótájékoztatójukon jelentették be, egyaránt rendkívül fontosnak minősítve azt. A mostani megegyezést a tervek szerint egy, az egységes párt létrehozását célzó közös szándéknyilatkozat aláírása követi majd augusztus 20-án Révkomáromban. A párt tényleges létrehozására ezt követően kerül majd sor.
Forró Krisztián, az MKP elnöke a történelmi pillanatnak nevezte a megegyezést és konstruktívnak a találkozón folytatott tárgyalásokat, amelyeknek köszönhetően - mint mondta - el lehet jutni az egységes magyar párt megteremtéséig. Rámutatott: konszenzus született a pártegyesítésről, mivel mindenki abban érdekelt, hogy a felvidéki magyarságnak erős és hiteles érdekképviselete legyen.
"Ez az első lépés abban az irányában, hogy a felvidéki magyarság megmaradását tudjuk szolgálni" - jelentette ki Forró Krisztián. Elmondta: következő lépésként munkacsoportokat hoznak létre, amelyek a politikai téziseket hangolják majd össze, illetve lefektetik a pártegyesítés technikai részleteit. Hozzáfűzte: nemcsak a politikai, hanem a társadalmi egység megteremtésére is szükség van, ezért a további tárgyalásokba más felvidéki magyar társadalmi szervezeteket is be akarnak vonni. Az MTI kérdésére azt mondta: számukra továbbra is az etnikai magyar képviselet a fontos,
Solymos László, a Most-Híd elnöke elmondta: az erős magyar érdekképviselet megteremtése érdekében egy erős, demokratikus alapokon álló, a szlovákiai magyar társadalom sokszínűségét képviselő politikai pártot akarnak létrehozni. A most lezajlott tárgyalásról azt mondta: nem arról beszéltek, hogyan tudják egymást "bedarálni", hanem arról, hogyan tudnak erős képviseletet létrehozni.
"Létrehozzuk a közös pártot, amelyre a magyarok hetven százaléka vágyik" - szögezte le Solymos, utalva egy nemrégiben nyilvánosságra hozott felmérés eredményeire. Mózes Szabolcs, az Összefogás mozgalom elnöke a leendő közös párt kapcsán azt hangsúlyozta: számukra az fontos, hogy "új emberek" kerüljenek a politikába, valamint az, hogy az egység közös politikai témákon álljon és tartalmi megújulást is hozzon.
Az MTI kérdésére a sajtótájékoztató résztvevői ugyan nem említettek dátumot a leendő párt létrehozásának időpontjáról, Sólymos László azonban azt mondta: a legkésőbb a következő szlovákiai választásokig létrehozzák a közös pártot.
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!