Lélekhang

Többször rajtakapták itallopáson a városka egyetlen önkiszolgálójában, valahányszor át is adták a rendőrségnek, de lényegében nem tudtak mit kezdeni vele, hiszen még személyije sem volt. Nem is gyűjtötték a bajukat vele, bent tartották pár órára, aztán útjára engedték.

A szálloda igazgatója épp a teraszon kávézott, akaratlanul is felfigyelt a korosodó, gondozatlan férfi kitartó zaklatására. Gyors felismerésként futott át az agyán, hogy valamit lépni kell, mert a szálloda jó hírnevére is hatással bír: mégsem illik a környezetbe egy ilyen toprongyos, mosdatlan, büdös ember. Ám ismerve a hajléktalan makacsságát az előző próbálkozásokból, teljes szigorral adta ki az ukázt a biztonsági őröknek, amennyiben nem tartják távol a szálloda területéről, akkor ők fognak eltakarodni. Nem érdekli hogyan, de oldják meg, hogy a vendégeket ne háborgassa. Minden eddigi terv kudarcba fulladt a távoltartását illetően, mert egyszerűen nem riadt meg semmitől. Nem volt semmi vesztenivalója. Ennél rosszabbul már nem lehet. Megbüntetnék? Személyi nélkül? Miből fizetné ki? Bezárnák? Na és? Melegben lesz, s még enni is kap. Szóval a lecke fel lett adva a biztonságiaknak.

Szokásához híven másnap is ott aludt részegen a hotel előtti parkocska fáinak árnyékában. A fiatal őr, mikor rátalált, felébresztette, de bárhogy kérlelte a távozásra, mindig goromba módon ellenkezett. Az őr sajnálta a férfit, a szeméből sütött a nyomorúság. Nem akarta bántani, inkább próbálta udvariasan rábeszélni a távozásra, felemlegetve, hogy három kisgyereke van otthon, akikről gondoskodnia kell, ezért sem szeretné, ha miatta elvesztené az állását. Hiábavaló volt minden, a részeg csövest nem érdekelte a szívhez szóló beszéd, csak feküdt tovább a fa alatt.

A biztonsági őr egy ideig még állt mellette, azon elmélkedve, hogy vajon, mivel tudná meggyőzni, hogy elmenjen a parkból: tudta, ha a szép szóra nem hajlik, akkor muszáj lesz erőből megoldani. Hirtelen bevillant az ötlet, hogyan űzhetné el a nemkívánatos látogatót. Mi mástól félne jobban egy ilyen büdös, koszos ember, mint a víztől? A raktárból elővette a tömlőt, amivel a virágokat szokták locsolni, valamint alkalmanként a parkolót felmosni, s miután felszerelte, teljesen kinyitotta a csapot, majd odasietett az alvó hajléktalanhoz. A hideg vízsugár könyörtelenül ostorozta a földön kucorgó testet, de az őr nem törődött azzal, hogy az egyre jobban felerősödő bömbölés odavonzza a közelben tartózkodókat… Végül győzött, a hajléktalan megelégelte a fürdetést, teljes hangerőből ordítva menekült a parkból.

Csendes napok következtek. Az őrnek már-már hiányozni kezdett a hajléktalan, bánta kegyetlenségét, azzal vigasztalva magát, hogy csak a családját óvta az állása révén. Ennek ellenére a lelkiismerete minden munkanap sarokba szorította.

Egy hónap telhetett el, szabadnapos lévén a piacra indult friss zöldségért. A bejáratnál ott ült a hajléktalan egy padon, s apróért könyörgött a körülötte járkáló vásárlókhoz. Leült melléje, de az nem ismerte fel, talán azért, mert nem egyenruhában volt. Adott neki némi pénzt, s megtudta, hogy Tamásnak hívják. Hazatérése előtt még bement a piac melletti kisvendéglőbe, ahol előre kifizetett egyhavi meleg ebédet Tamás számára, aki ugyan ki volt tiltva onnan is, de beleegyeztek, hogy a déli órákban kiadják neki a hátsó ajtónál.