
A koronavírus-fertőzésből való kigyógyulást követően az emberek legalább öt hónapig jelentős védettséget élveznek a vírussal szemben, de ez idő alatt is megfertőzhetnek másokat
2021. január 15., 16:152021. január 15., 16:15
Az Angol Közegészségügyi Hivatal (PHE) által végzett felmérésben mintegy 21 000 egészségügyi dolgozó 2020. júniusa és novembere közt keletkezett adatait dolgozták fel. A dolgozókat ebben az időszakban rendszeresen tesztelték.
Ez idő alatt közülük 6614 fő kapta el a vírust, a fertőzöttek közt pedig 44 olyan személy volt, aki másodszorra is koronavírussal fertőződött.
A tudósok becslése szerint a fertőzés után az emberek körülbelül 83 százalékos védettséget élveznek a vírus ellen legalább öt hónapig.
A kutatók ugyanakkor azt hangsúlyozták, hogy a védettség nem százszázalékos, valamint annak pontos időtartamát sem lehet tudni.
Ezenfelül kiemelték, hogy a védett emberek is újrafertőzhetnek másokat.
Ezért fontos, hogy még a fertőzésből kigyógyult emberek is hordjanak maszkot és tartsák a távolságot másoktól.
(Index)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!