
Január végén jártak először az illetékes hatóságok a szépmezői kutyamenhelyen, ahol az ellenőrzés után felszólították annak vezetőségét, hogy tartsák be a törvényes határidőket, szabályokat, és altassák el azokat a kutyákat, amelyeket nem vettek örökbe a befogástól kiszabott határidőn belül, illetve a megengedett létszámba nem férnek bele.
2021. március 01., 00:022021. március 01., 00:02
Máthé László, a szépmezői kutyamenhelyet adminisztráló Tega Rt. köztisztasági vállalat vezetője elmondta, a januári ellenőrzés óta igyekeztek bővíteni a menhely befogadóképességét, új kenneleket építettek, hogy megnöveljék a kutyamenhely férőhelyét.
– Az ellenőrzés után több mint 20 kutyát kellett volna elaltatnuk harminc napon belül, hiszen ennyi volt pluszban az engedélyekben meghatározott férőhelyhez képest. A múlt heti kontroll során újra kifejtettük, hogy célunk az örökbeadás, és csak szükség esetén – kivételes agresszivitás, betegség miatt – alkalmazzuk az altatást, rámutattunk, hogy újabb kenneleket is építettünk, ezzel növelve a férőhelyet. Igyekszünk esélyt adni az utcáról befogott kutyáknak. Jelen pillanatban tíz kutya sorsa bizonytalan. Arra kérünk mindenkit, aki teheti, hogy vegyen örökbe ebet – részletezte Máthé, elárulva, hogy a megyei állategészségügyi igazgatóság ellenőrzései mellett, az újonnan megalakult állatrendőrség vizsgálódásától is tart, hiszen ha a hatóságok „két fronton” kezdik el a bírságolásokat, akkor muszáj lesz altatni.
Máthé nem tudta a választ arra a kérdésünkre, hogy ennyi év után miért pont most került célkeresztbe a menhely, összegzésképpen elmondta, hogy az örökbefogadás nem bürokratikus (egy személyazonosságival le lehet bonyolítani 2 nap alatt), a kutyusokat a helyszínen, vagy előzetesen a menhely Facebook-oldalán is ki lehet választani.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!