
28,8, százalékkal többen haltak meg, és 4,4 százalékkal kevesebben születtek tavaly Romániában, mint 2019-ben, a járvány előtti utolsó évben - közölte kedden a tavalyi előzetes népmozgalmi adatokról készített elemzésében az Erdélystat.ro statisztikai portál.
2022. március 09., 10:532022. március 09., 10:53
Az elemzés szerint a koronavírus-járvány - a hivatalos statisztika szerint - 2021-ben 43 ezer ember életét követelte, ám a halálozások száma ennél többel növekedett. "Ezek az adatok arra utalnak, hogy a járvány közvetett hatása a lakosság egészségi állapotára és a halálozások alakulására akár nagyobb mértékű lehet, mint a Covid-19 betegségre visszavezethető halálozás. A halálozások száma a március-áprilisi és az október-novemberi időszakban volt kiugró mértékű, a "szokásosnak" mintegy duplája. Az október-novemberi időszak - amikor az éves halálozás negyedrészét jegyezték - egybeesett a koronavírus-járvány negyedik hullámával. Az elemzés a megyei bontású adatok alapján megállapította: Erdélyben az országos átlagnál is nagyobb arányban növekedett az elhalálozások száma, és csökkent a születéseké.
Az Erdélyben regisztrált 109 321 elhalálozás harminc százalékkal magasabb a 2019-es, és 12 százalékkal a 2020-as adatnál. A történelmi régióban tavaly csak 62 638 gyermek született, ami hat százalékkal kevesebb a 2019-es adatnál, és egy ezrelékkel kevesebb a 2020-asnál. Amint az elemzők megállapították: a halálozások nagymértékű emelkedése következtében az erdélyi természetes fogyás 33,7 százalékkal gyorsult az elmúlt évben. Míg 2020-ban 35 ezer főt tett ki a halálozások és a születések különbsége, 2021-ben már 46,7 ezres volt ez a különbség.
Erdélyben tavaly 38 270 házasságot kötöttek, ami 38,1 százalékkal nagyobb az előző évi adatnál, azonban 11,6 százalékkal elmarad a járvány előtti utolsó év értékétől.
Amint az elemzők megállapították: a jelentős magyar lakossággal rendelkező megyékben az elhalálozások az erdélyi minta szerint alakultak. A születéseknél és a házasságkötéseknél azonban különbség mutatkozik. Székelyföldön tavaly 1,5 százalékkal több gyermek született, mint egy évvel korábban, de a születések száma ott is 6,6 százalékkal kevesebb volt, mint 2019-ben. Tavaly Székelyföldön 54,7 százalékkal több házasságot kötöttek, mint 2020-ban, de a házasságkötések száma így is 6,6 százalékkal elmaradt a járvány előtti 2019-es év számától.
Az elemzés készítői arra hívták fel a figyelmet, hogy a román statisztikai hivatal előzetes adatait vették figyelembe, és elsősorban a születéseknél változhatnak még az adatok a késve anyakönyvezett gyermekek miatt.
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!