Kiütéses győzelmek

Esélyt sem adott ellenfelének a Háromszéki Ágyúsok jégkorongcsapata, amely pénteken és szombaton is alaposan rászámolt a gyengébb játékerőt képviselő fővárosi Sportul Studențesc együttesére a kézdivásárhelyi Deme László Műjégpályán. Az alapszakasz hátralevő részében a Gyergyói Hoki Klub és a Galaci CSM lesz a mieink ellenfele.

Székely Hírmondó

2022. március 08., 00:032022. március 08., 00:03

A hazai bajnokság negyedik helyéért küzdő Háromszéki Ágyúsok a pénteki, első összecsapáson esélyeshez méltón hengerelték le a fővárosiakat, az első harmadot követően már hét góllal vezettek (7–0). A folytatásban sem lankadt Pelle Torstensson tanítványainak gólkedve, a nagy elánnal játszó házigazdák újabb nyolc találattal növelték előnyüket (15–0). A magabiztos vezetés tudatában az utolsó játékrészben már némiképp visszavettek a tempóból – ezúttal „csak” három találatot jegyeztek –, míg a fővárosiaknak sikerült megszerezni becsületgóljukat, így 18–1-nél fújták le a meccset, az Ágyúsoknál Bíró Mátyás és Róth Zoltán is mesterhármasig jutott.

A párbaj szombat délelőtt folytatódott. Ezúttal három góllal indítottak az Ágyúsok, az egyetemisták viszont még az első harmadban szépíteni tudtak (3–1). Ezt követően azonban bekeményítettek a kék-narancs mezesek, számolni is nehéz volt az egymást követő találatokat. Potyogtak a gólok, a hazaiak negyven perc alatt nem kevesebb, mint tizenhat alkalommal zörgették meg a vendégek hálóját, a szurkolók nagy örömére. Többen is kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, Horváth Pál öt, Gecse Olivér pedig négy gólt vállalt a kategorikus sikerből, Róth Zoltánnak ezúttal is összejött a mesterhármas.

Romániai jégkorongbajnokság, alapszakasz: Háromszéki Ágyúsok – Sportul Studențesc 18–1 (7–0, 8–0, 3–1). Gólszerzők: Márton Koppány (3., 10.), Silló Huba (5.), Sándor Zoltán (12.), Ilyés Tamás (13., 27.), Szergej Pajor (14., 59.), Bíró Mátyás (15., 26., 53.), Alekszandr Bolshakov (22.), Róth Zoltán (33., 37., 40.), Gecse Olivér (34., 39.), Ferencz Szilárd (45.), illetve Vákár Lajos (41.).

Háromszéki Ágyúsok – Sportul Studențesc 19–1 (3–1, 7–0, 9–0). Gólszerzők: Horváth Pál (2., 38., 48., 51., 58.), Gecse Olivér (6., 25., 44., 57.), Bíró Ottó (11.), Róth Zoltán (22., 23., 54.), Alekszandr Bolshakov (23.), Sándor Zoltán (27.), Ilyés Tamás (40., 45.), Márton Koppány (42.), Fetés Róbert (59.), illetve Adrian Lefterache (14.).

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés