Kevesebb gyerek több tudás

Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.

B. Kovács András

2022. február 21., 00:092022. február 21., 00:09

Európa demográfiai hullámvölgybe zuhan, drámaian csökken a születések száma, amire a kontinens keletén rátesz egy lapáttal az is, hogy házasulandó fiataljaink jó része már rég nem itthon alapít családot.

No de a tanulólétszám visszaeséséről akartam írni, amely nyomán már az összevont osztályok intézménye is felszámolódóban van Háromszéken. Nem mintha az nem lett volna sok szempontból kényszermegoldás, de ha falusi iskolákat zárnak be, az nehezíti a továbbtanulást, pedagógusok egzisztenciáját fenyegeti, szülőknek fájdulhat meg miatta a feje, a polgármesteri hivatalok számára pedig új iskolabuszok üzembeállítását írja elő.

Szóval árnyoldalai sem hanyagolhatók el, minden előnye mellett. De felvetnék egy más ötletet, amit még gyakorló tanár koromból hoztam magammal. Az iskolákat nem menti meg, de a tanárt és a tanítást igen. A megszabott osztálylétszámok elgondolkodtattak, amikor katedrára kerültem, ugyanis hamar kiderült számomra: képtelenség húsz és harminc közötti létszámok esetében az ún. differenciált oktatást elvárni a szegény tanártól. Az oktatáslélektan azzal vigasztalt: buta gyerek nincs, legfeljebb arról lehet szó, hogy egyeseknek ötször annyi idő kell valami megértésére és elsajátítására, mint másoknak - no de éppen ez volt a bökkenő. Az idő kiaknázása. A tanórával való gazdálkodás. Amit a tananyag és a nagy osztálylétszám korlátok közé szorított. Azt tettem, amire mindenki kényszerül: a problémásabb esetekre annál kevesebb időm jutott, minél inkább akartam másokkal haladni.

Mikroszociológiai felmérésekben olvastam, az optimális osztálylétszámnak nem kellene a 15-öt meghaladnia, igazán intenzív képzést annál is kevesebbel lehetne elérni. Különben is kilenc fölött a mikroközösségek már szinte maguktól kettészakadnak.

Csökkentsük az osztálylétszámokat az egész hálózatban! Több „legyet” ütnénk vele egy csapásra. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés