A közelgő síszezonra való tekintettel szombaton a kovásznai polgármesteri hivatal kőgyűjtést szervezett a Lőrincz Zsigmond Sípályán.
2019. november 25., 00:212019. november 25., 00:21
Akárcsak előző években, a pályatakarításban többek között Gyerő József polgármester és Jeszenovics Róbert Károly alpolgármester is kivette részét, közel 40 személy kapcsolódott be, fiatalok és idősek egyaránt.
A kétórás munka után a résztvevőket a szervezők zsíros kenyérrel, teával, forralt borral kínálták, emellett pedig ajándék síbérletekkel jutalmazta őket a polgármesteri hivatal.
Gyerő József megköszönte a résztvevőknek és az eseményt támogató sportbarátoknak a jelenlétet.
– Együttlétünk főhajtás is egyben a már 7 éve, 2012. november 23-án örökre eltávozott néhai polgármesterünk, barátunk, Lőrincz Zsigmond emléke előtt. Isten nyugtassa! – fogalmazott az elöljáró.
Mint azt már megírtuk, a testület nemrég jóváhagyta a sí- és korcsolyapálya működési szabályzatát, ennek értelmében, az időjárás függvényében, a sípálya és a korcsolyapálya december 17-től március végéig várja a téli sportok kedvelőit.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!