Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
2022. február 24., 00:042022. február 24., 00:04
Több mint három évtizedes demokratikus romániai és 15 évnyi uniós kisebbségi képviselet után ott állunk, ahol a part szakad, legfőbb ideje lenne meghúzni egy vonalat, leírni kudarcainkat, korábbi sikertelen stratégiáinkat, árnyékbokszolást, időpazarló magyarázgatásokat. Új idők, keretek vannak, de új lehetőségek is, és szégyen, hogy a kilencvenes évek kezdetén másfél milliósra becsült magyarság ma csak itt tart képviseletben, eszközökben, hangulatában, melyet ma inkább nevezhetünk magatehetetlen apátiának.
Gyakorlatilag a saját sorsunk alakulásával párhuzamosan nőtt ki egy másik történet, az lmbtq-irányultságú embereké, akik a társadalmak 1,2–5,6 százalékát teszik ki, tehát a jóindulatú felső korlát közelítené meg a hazai magyarság részarányát, viszont arról már húsz ével ezelőtt hallhattunk, hogy például nyugatabbra álláskereső fehér, heteroszexuális férfiaknak semmi keresnivalójuk olyan sorban, amelyben netán lmbtq-k is álldogálnak (a színesek extra pontokat is szerezhettek).
Azóta a legnagyobb médiacégek (milliárdos tételekről beszélünk) cikkek, érvek, dokumentumok százezreit, millióit zúdították a nagyközönségre, s ott abban az új világban vitázni az lmbtq-kal esélye sincs senkinek – mert az még nem a mi világunk. Az új idők új dalainak szövegét, zenéjét ott ők írják, aki velük szembe megy, eltávolítják professzori állásokból, cégek vezetéséből, lemondatják, megalázzák, kiközösítik. Igen, a társadalmak 95-98 százalékának ők diktálják, mi a helyes, a követni való minta és viselkedés.
A pálya széléről a politikát figyelő- és néha kommentálóként csak annyit mondhatok, ennyi idő alatt ilyen hatékonysággal megfordítani a közhangulatot nem is olyan kicsi csoda. Módszereiket tanulmányozni és tanulni kell, mert egyelőre hihetetlen újításokat vezettek be egy olyan világban, amikor laza mozdulattal sutba dobnánk 2500 évnyi írásbeliséget csak azért, hogy átláthatatlan kommunikációs protokollok csatornáinak nyílásaiba belekiáltsunk valamit, amiből legnagyobb valószínűséggel elektronikus szemét lesz. Még akkor is, ha milliárdos tételekben állítjuk elő naponta. De ugyanezekkel az eszközökkel egy párszázalékos kisebbségnek hangot és erőt adni, nos, az igazi, embert próbáló feladat.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!