Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások.
2022. február 15., 00:152022. február 15., 00:15
Amint az ismeretes, február 12-én a budapesti Várkert Bazárban tartotta meg évértékelő beszédét Orbán Viktor miniszterelnök. Az eseményen – a hosszú évekre visszanyúló, kiváló és határokon átívelő partneri kapcsolatokra való tekintettel – jelen voltak az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) országos és területi képviselői, valamint az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) ifjúsági szervezeteként működő Minta egyesület vezetői is.
A miniszterelnöki évértékelőt követően az EMSZ és az EMNP jelenlévő képviselői megállapították: az április 3-án sorra kerülő magyarországi országgyűlési választás végkimenetele nem csak az anyaország, de a teljes Kárpát-medencei magyarság sorsát meghatározza majd, az erdélyi szervezetek vezetőinek pedig meggyőződésük, hogy a nemzeti együttműködés szellemében megkezdett munkát folytatni kell, hiszen nem csak Magyarországnak, de a Kárpát-medencében élő magyarságnak is előre kell menni, nem pedig hátra.
Az évértékelőt követően Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi bizottságának elnöke látta vendégül az erdélyi delegációt, akik – a Budafok–Tétény Polgári Kör szervezésében – a Száztagú Cigányzenekar fellépését tekintették meg. Az esemény egyik különleges és egyben beszédes sajátosságát az adta, hogy a Magyar Örökség- és Hungarikum-díjas formációt – korábbi székházából – a Gyurcsány-párti, balliberális, 7. kerületi önkormányzat utcára tette, s ezt követően találtak új otthonra Budafok–Tétényben. A magyar zene és kultúra világszerte ismert és elismert követeinek esete is jól mutatja az április 3-i választások valódi tétjét.
(Az Erdélyi Magyar Szövetséget alkotó Erdélyi Magyar Néppárt budapesti küldöttei)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!