Jelentős mértékben elmaradt a várakozásoktól a román gazdaság tavalyi növekedése

Jelentős mértékben elmaradt a várakozásoktól a tavalyi román gazdasági növekedés, amely 5,6 százalék volt a korábban remélt 7 százalékhoz képest - közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet.

Székely Hírmondó

2022. február 15., 15:402022. február 15., 15:40

A statisztikai intézet tavalyi negyedik negyedévre és egész évre vonatkozó gyorsjelentése szerint a tavalyi utolsó negyedévben a román bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékkal csökkent a harmadik negyedévhez mérten.

Éves összevetésben a tavalyi negyedik negyedévben a nyers adatok szerint a román GDP 2,2 százalékkal volt nagyobb, mint 2020 azonos időszakában, a szezonális és naptárhatással kiigazított érték szerint a bővülés 2,7 százalék volt.

A statisztikai intézet módosításokat is végrehajtott, így az első három negyedév szezonálisan és naptárhatással kiigazított értékét az előző negyedévekhez képest csökkentette. A módosítások szerint a tavalyi első negyedévben 2 százalékkal nőtt a román gazdaság 2020 utolsó negyedévéhez mérten, a második negyedévben 1,1 százalékos bővülést jegyeztek az első negyedévhez viszonyítva, míg a harmadik negyedévben 0,1 százalék volt a bővülés a második negyedévhez képest.

A kormány az első féléves adatok után 7 százalékos gazdasági növekedésre számított, de az év második felében a növekedést lassította a koronavírus-járvány ötödik hulláma, amely Romániában már szeptembertől szükségessé tette a korlátozó intézkedések visszavezetését. A román jegybank tavaly év végén figyelmeztetett, hogy az utolsó negyedévben lassult a növekedés, de így is például az Európai Bizottság 6,3 százalékos növekedésre számított a 2021. évre.

A kormány az idén 4,6 százalékos gazdasági növekedést remél.

Az Európai Unió tagállamai közül csak Ausztria, Németország, Románia és Lettország jelentett gazdasági visszaesést 2021 negyedik negyedévére az előző negyedévhez képest - közölte kedden az Európai Statisztikai Hivatal.

Az Eurostat szerint az Európai Unióban átlagban 0,4 százalékkal, az eurózóna országaiban átlagban 0,3 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) 2021 negyedik negyedévében az előző három hónaphoz mérten, amikor 2,2, illetve 2,3 százalékos bővülést jegyeztek.

A legnagyobb növekedést a tavalyi utolsó negyedévben Magyarországon (2,1%) és Spanyolországban (2%) jegyezték, visszaesést csak Ausztria (mínusz 2,2%), Németország (mínusz 0,7%), Románia (mínusz 0,5%) és Lettország (mínusz 0,1%) jelentett.

Az Eurostat előzetes becslései értelmében a szezonálisan kiigazított adatok szerint 2021-ben 5,2 százalékkal nőtt mind az EU, mind az eurózóna GDP-je.

2021 negyedik negyedévében 2020 azonos időszakához képest a bruttó hazai termék az Európai Unióban 4,8%-kal, az euróövezetben pedig 4,6%-kal nőtt, miután 2021 július-szeptemberében az EU-ban 4,1%-os, az euróövezetben pedig 3,9%-os volt a bővülés.

Valamennyi uniós ország, amelyről rendelkezésre állnak adatok, éves növekedést jelentett 2021 negyedik negyedévében, a legjelentősebb növekedést Lengyelországban (7,7%), Magyarországon (7,1%) és Olaszországban (6,4%) könyvelték el.

2021 negyedik negyedévében 2020 azonos időszakához képest Románia gazdasága 2,7%-kal nőtt, a 2021. július-szeptemberi 7,6%-os bővülést követően.

(MTI/Agerpres)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés