
Január utolsó hetének végén adhat ki az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő Európai Gyógyszerügynökség (EMA) forgalmazási engedélyt az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszergyár által az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) ellen közösen kidolgozott oltóanyagra.
2021. január 22., 14:202021. január 22., 14:20
Jens Spahn közegészségügyi vezetőkkel tartott tájékoztatóján kiemelte, hogy az Oxford-AstraZeneca-vakcina megjelenése "érezhető változással", az oltóanyag-ellátás számottevő javulásával jár majd. Pontos számokról még nem lehet beszélni, de az tudható, hogy a tömeggyártás az engedélyeztetési eljárás előtt beindult, így az engedély kiadásával együtt jelentős mennyiségben áll majd rendelkezésre az új vakcina - mondta a miniszter.
Hozzátette, hogy tovább javítja majd az ellátást, amikor - ugyancsak februárban - elkészül a német BioNTech hazai saját, a partner amerikai Pfizertől független oltóanyaggyártó üzeme Marburgban.
Az EMA engedélyével már rendelkező készítményekkel - a Pfizer-BioNTech- és a Moderna-féle vakcinával - mintegy másfél millió embert oltottak be, több százezren a második adagot is megkapták. A kampány a tervek szerint halad előre, így már az idősotthonokban és a bentlakásos gondozási otthonokban élők 60 százalékát beoltották - ismertette az egészségügyi miniszter.
Mint mondta, Németországban még tetőzik a járvány második hulláma, de már javul a helyzet. Az új fertőződések és az intenzív kórházi kezelésre szoruló fertőzöttek száma "bátorítóan" alakul, a korlátozások viszont továbbra is szükségesek, és elsietett visszavonásuk ismét felerősítheti a járványt.
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!