Irodalomóra Marosán Csabával

Újra a Vigadó Művelődési Házba érkezik Marosán Csaba, a Kolozsvári Állami Színház fiatal művésze, aki Tarka-barka strófák című egyéni, Dsida Jenő verseiből, levelezéseiből és egyéb írásaiból összeállított előadásában eleveníti meg a költő alakját.

Tamás Réka

2021. május 20., 00:122021. május 20., 00:12

Megtudjuk, kik azok, akik hozzájárultak, hogy Dsida költővé vált, de a szerelmi lírája sem marad ki. Az élő irodalomórán a jelenlévők betekintést nyerhetnek Dsida Jenő versei, levelei és egyéb írásai révén a költő életének emlékezetesebb eseményeibe. Elsőként visszaemlékeznek a költő szigorú magyartanárára, Juhász Péterre, aki ráébresztette Dsidát a magyar nyelv szépségeire, és aki a költő egyik legjobb barátja lett, közös sétáik során egyre kevesebbszer szakította félbe Dsidát, sőt, a zsebében hordozta a költő egy-egy megjelent versét. Szó esik a művész pártfogójáról, Benedek Elekről is, ahol Marosán Csaba egy valóságos apa-fiú kapcsolatot fog bemutatni egy korabeli levél segítségével.

Ezt követően szó esik a kolozsvári Pásztortűz irodalmi folyóiratnál eltöltött éveiről, valamint Móra Ferenccel ápolt szoros barátságáról. Az előadás során kiderül az is, hogy Kosztolányi Dezső mennyire szerette Erdélyt. Természetesen nem maradnak ki a szerelemről, házasságról szóló versei, levelei sem, amelyeket feleségének, Imbery Melindának címezett.

Marosán Csaba ezidáig remek előadásaival sok diák és felnőtt szívébe lopta be az élővé varázsolt költőt, azzal a nem titkolt céllal, hogy felkeltse az érdeklődésüket a magyar költészet eme géniusza iránt is.

Dsida Jenő, a költő publicistaként is jól ismert, hiszen 1930 és 1935 között három lapnak írt: a Keleti Újság és a Pásztortűz munkatársa volt, majd kolozsvári tudósítója az Erdélyi Lapoknak. A Pásztortűz szerkesztőségi irodájában „ismerkedett” meg Móra Ferenc arcképével, vallomása szerint valósággal bűvöletbe ejtette a nagy író „gunyoros arca, szellemességtől duzzadó ajkai, melyből füstölgő szivar lógott ki”. Nehéz pillanataiban, például egy-egy hosszúra nyúlt farsangi mulatság után kábultan nézegette a portrét, és bátorítást várt tőle. Olykor megelevenedett a kép, és elkezdte szidni a költőt, mint apa a tróger fiát: „Pernahajder, nem szégyelled magad?!”