
Egyre zordabb az időjárás, befagyott a Rétyi-tó, de a hattyúk még nem repültek tovább, értesítették lapunkat aggódó állatbarátok, akik arra kíváncsiak, hogy ilyenkor tud-e segíteni a védett madarak átteleltetésében a településvezetés.
2021. január 25., 00:162021. január 25., 00:16
Dombora Lehel, Réty polgármestere érdeklődésünkre elmondta, őket még nem riasztották „hattyúügyben”, ám a korábbi évek tapasztalatára alapozva elmondható, hogy a hattyúk ősszel jelennek meg, és késő télig maradnak. Kelemen László, a sepsiszentgyörgyi Rara Avis Madártani Egyesület elnöke közölte, idén ősszel Uzonban maradt egy sérült hattyú, ezt a Feketeügy holtárkában engedték el, itt épült fel az egyesület uzoni tagjának folyamatos gondozása, felügyelete mellett.
– Novemberben, az első hidegekkel további három hattyú érkezett, a sérült madár ezekhez csatlakozva repült át a Rétyi-tóhoz. Figyelemmel követtük ezeket a madarakat: pénteken filmeztem le őket utoljára, vasárnap már nem voltak a tavon, elrepültek – újságolta Kelemen.
A szakember magyarázatként rámutatott, a madárvilágban is számos változás érhető tetten. Visszaemlékezett, milyen kuriózumnak számított, amikor húsz éve kormoránt fotózott Háromszéken, mostanra ez már nem számít furcsaságnak.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!