
Elkezdődött Baróton is a házasság hete rendezvénysorozat, melynek a vasárnapi nyitó istentisztelet után egyik első rendezvénye a római katolikus templom, valamint a Kisasszonykápolna között, óbudavári mintára létesített házaspárok útjának felavatása volt.
2021. február 10., 00:212021. február 10., 00:21
Ez az út lényegében egy kitáblázott útvonal, mely 15 stációból áll, amelyek mindegyikénél, a szervezők ajánlása szerint, a párok megállhatnak, elelmélkedhetnek eddigi életükön, közös örömeiken és bánataikon, ugyanakkor megtervezhetik jövőbeli elképzeléseiket, vágyaikat is.
– Azt reméljük, hogy a közös út végigjárása minőségi idővé válik a párok számára és segíti őket a jobbá válásban – mondta az út avatóján Demeter Mária, akinek ötlete nyomán megszületett ez az elképzelés.
A házaspárok útjának ötletét azonban meglehetősen kevesen karolták fel, alig néhányan járták végig első alkalommal az útvonalat, azonban erre a későbbiekben is bármikor időt lehet szakítani, a séta egy szűk órát vesz igénybe.
A házasság hete rendezvény tovább folytatódik Erdővidéken, csütörtökön 17 órától Ürmösön, az unitárius szeretetotthonban interaktív játékokkal szórakozhatnak a házaspárok, pénteken 9 órától a bibarcfalvi református gyülekezeti teremben lesz hasonló rendezvény, szombaton pedig ugyanott 19 órától Fancsal Zsolt tiszteletes tart előadást.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!