Hányan is vagyunk?

Érdekes filmet küldött át valaki. Arról készítettek összeállítást, hogy Magyarország szomszédjai miképpen vélekednek a magyarokról, az együttélésről, az anyanyelvhasználatról. A nyilatkozók között akadtak románok, magyarok egyaránt, elhangzott hízelgő, számunkra kedvező, de eléggé elutasító vélekedés is. A romániai magyarságról faggatózó riporter, szociológus hol román, hol magyar, hol meg angol nyelven kérdezett – volt román, aki tiszta magyarsággal válaszolt, mások angolul mondták el véleményüket. Nyilván, szóba kerültek az együttélés gondjai, de felemelő pillanatai is, és a többségében fiatalok kijelentéseinek végkövetkeztetése nem a legmegnyugtatóbb.

Külön öröm volt hallani a csíkszeredai fiatal jégkorongozók szövegét, akiket vagy két évvel ezelőtt azért feddtek meg a román sajtóban, de hivatalos fórumokon is, mert a román himnuszt nem, de a magyart bizony énekelték. Mikrofon elé álltak vegyes házasságban élő fiatalok is, akiknek eltökélt szándékuk, hogy gyerekeik mindkét nyelvet elsajátítsák. A bukaresti Ady Endre Elméleti Líceum megszólaltatott diákjai között olyan is nyilatkozott, akinek mindkét szülője román, de ő ezt az iskolát választotta. Igaz, hiába a magyar iskola, szünetekben azért többnyire románul szólnak egymáshoz.

A beszélgetések során többször is elhangzott, hogy egymillió-százezer a magyar lakosság száma, s ez évente csökkenő tendenciát mutat. Ez tényleg elgondolkoztató! Ám valóban csak ennyin lennénk?

Felötlik bennem, hogy a több esztendővel ezelőtti népszámlálás alkalmával az egyik magyar vezető felesége, aki történetesen román nemzetiségű, s éppen egyedül volt otthon, az egész családot románnak diktálta be, holott mindhárom gyerekük magyar iskolába járt. Az említett filmben megszólaló házastársak egyike magyar, és mindketten azt hangsúlyozzák, hogy gyerekükkel otthon magyarul beszélnek. Ismerek népes családot, amelynek tagjai az ország más részébe kényszerültek, és gyerekeik, különösen az unokáik már hátat fordítottak szüleik, nagyszüleik anyanyelvének. Jó lenne tudni, hogy ők vajon minek vallják magukat?

Nem lenne szerencsésebb ilyenkor, ha számot mondunk, odatenni, hogy csak a hivatalos felmérések szerint ennyi és ennyi a létszámunk? Talán ezzel sejtethetnénk, hogy bizonyára azért ennél jóval többen vagyunk!