Haldoklik a demokrácia

Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.

Bedő Zoltán

2022. március 03., 00:032022. március 03., 00:03

Azonnali hatállyal menesztették állásából Valerij Gergjevet, a Müncheni Filharmónia vezető karmesterét, amiért nem határolódott el Vlagyimir Putyin elnöktől az Ukrajna ellen folytatott háború miatt – jelentette be Dieter Reiter, a bajor tartományi főváros főpolgármestere egy közleményben. Ugyanakkor a leghíresebb nyugati operaházak – köztük a milánói Scala – egymás után mondják vissza a sztárkarmester tervezett fellépéseit.


Az 1953-ban Moszkvában született Gergijevet az orosz operarepertoár legkiválóbb 21. századi tolmácsolójaként és a világ élvonalbeli karmestereként tartják számon. A Putyin baráti köréhez tartozó művész 1988 óta a szentpétervári Mariinszkij Színház művészeti igazgatója és főigazgatója, 2007 és 2015 között a Londoni Szimfonikus Zenekar vezetője volt. Megjegyzendő, hogy a Müncheni Filharmonikusok élére a 2015/2016-os évad elején – vagyis jóval az Ukrajnához tartozó Krím-félsziget Oroszországhoz csatolása (2014) – után került. Akkor még a művészi szempontok érvényesültek.


Az emberiség egészére nézve fenyegetést jelent, hogy ez a hozzáállás mára megváltozott, és a Putyin indította háborúra hivatkozva az orosz művészeken kívül a sportolókat is büntető intézkedésekkel sújtják. Egymás után törlik az orosz vonatkozású eseményeket, valamint vonják meg a pályára lépés jogát az orosz csapatoktól és versenyzőktől. Ezzel pedig éppen azokat a tevékenységeket lehetetlenítik el, amelyek a kölcsönös megismerést és elfogadást, vagyis a békét szolgálnák. A léleknemesítő művészi élmény nyújtását, illetve átélését, és az egyéniséget jó irányba formáló, egészséget tápláló sportbéli megmérettetést.


A Gergijev esetében alkalmazott és hasonló rendelkezésekkel a véleménynyilvánítás szabadságát tiporják sárba, és ezzel együtt a demokráciát is. A karmester ugyanis nem uszító kijelentésekért, hanem egy ráerőszakolt vélemény kinyilvánításának megtagadásáért került süllyesztőbe. Számos újságírótól viszont éppen azért vonták meg a közlés lehetőségét, mert hangot adott saját véleményének. Például kritikusan viszonyult az óvodákba is belopódzó eszement LMBTQ-puhításhoz, a keresztény kultúrát és fehér embert kipusztulással fenyegető ordas eszmék terjesztéséhez.


Nyugaton haldoklik a demokrácia.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés