Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
2022. március 09., 00:052022. március 09., 00:05
Kedves doktornő! Vagy hogy szereti, ha szólítják? Pszichológusnő, terapeuta? Nagyon köszönöm, hogy fogadott! Kezdeném egy kis bemutatkozással. Nevem, azt hiszem, nincs. Talán amit fontos tudni rólam, hogy egy fiatal felnőtt telefonja vagyok. Ez minden problémám forrása. Tudja, nem könnyű kezelni és szolgálni, amikor gazdám egyik pillanatban büszke felnőtt nő, aztán blitzentek egyet, és már zokogó kisgyerek.
Megtettem az első lépéseket, hogy jobban megismerjem őt, letöltöttem a felhőből minden vele kapcsolatos információt egészen kamaszkorától. Szépapámnak még egészen könnyű dolga volt. Csupán annyiról kellett értesítenie a lányt, hogy Pou, a virtuális háziállat, éhes lett. Nehézsége az ébresztéssel támadt, rengetegszer kellett reggelente csörögnie. Mondjuk nekem is, de ez a legkisebb gondom.
A legizgalmasabb talán ükapám korában volt. Zajlott az élet. A galéria tele volt partizós, házibulis, készülődős fényképekkel, néhány másnapos szelfivel, az ellenségek szombat esti bejegyzéseinek képernyőfotójával. Egyetemista volt akkoriban, szinte teljesen gondtalan. De manapság már nagyon nehéz idők járnak. Egyre többször kell értesítenem, abszolút nem izgalmas dolgokról. Naponta kell szólnom ilyenekről: „Öt nap múlva lejár az autóbiztosítás”, „Egy óra múlva jelenése van a fogorvosnál”, „Telefonszámláját kiállították”, „Ne felejtse el leolvasni a gázállást”. Érti? Csupa-csupa unalmas, felnőtt dolgok.
Az asztalomon már csak különböző, fizetéssel kapcsolatos alkalmazások vannak: gáz, telefon, áram. Mellettük határidőnapló teleírva a legapróbb információkkal is, mert doktornő, ez a lány, esküszöm, mindent elfelejt. Határidőnapló a munkával kapcsolatban, közös határidőnapló a családdal, vacsorákról, eseményekről. Van külön határidőnaplónk az autójának, hogy mikor mit kell kifizetni, megújítani, hány napja járt le az útadó. Az ébresztőórán, ha minden időpontot bekapcsolnánk, percenként kukorékolhatnék.
De nem ezek az okozói a bipoláris személyiségemnek. Igen, utánaolvastam, önnek csak meg kell hallgatnia. Tessék, elhoztam az e heti kimutatásom. Látja, mivel kell a legtöbbet foglalkoznom? Lakberendezős játék napi 2 óra, TikTok napi 4 óra. Énekelek felnőtt dolgokról, ő közben meg görgeti a gyerekeknek szánt applikációkat! Ehhez hogyan alkalmazkodhatnék?
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!