
A szakmákat bemutató sorozatunkban Miklós Csilla, a kézdivásárhelyi Molnár Józsiás Általános Iskola zongora tanára mesél arról, milyen körülmények játszottak közre abban, hogy ezt a hivatást választotta.
2021. január 15., 00:092021. január 15., 00:09
Vajdahunyadon születtem, s kisgyerekként balettozni szerettem volna vagy tornászni, hiszen a közelünkben, Déván volt a híres tornaiskola, ahol számos olimpikont, bajnokot neveltek fel az edzők. Sajnos beteg lettem, elkaptam a sárgaságot, ami azzal járt, hogy eltiltottak a fizikai erőfeszítéstől, a tornától, így anyukám a zeneiskolába íratott be, ahol hegedűt és zongorát tanultam – mesélte a pedagógus.
Alighogy leérettségizett a dévai zene líceumban, tanítani is kezdett.
– 1995-ben fejeztem be a középiskolát, és a zene szakos tanfelügyelő arra kérte a tanáraimat, ajánljanak valakit, mert megüresedett egy zenetanári állás. Engem választottak, s azóta a tanügyben dolgozom. Közben Bukarestben zeneszakos tanári diplomát szereztem, majd férjhez mentem. A párom sepsiszentgyörgyi, így 2009-ben Háromszékre költöztünk, s anyai nagyszüleim falujában, Ozsdolán telepedtünk le, és a kézdivásárhelyi Molnár Józsiás Általános Iskolában kaptam állást – tette hozzá,
Elégedett, szerencsés embernek tartja magát, szerető család veszi körül (két lánya és férje), gyerekekkel foglalkozik, tanítványai jól szerepelnek a különböző zenei és hangszerversenyeken.
– Mindig éreztem az isteni gondviselését az életemben. Amit elhatároztam azt sikerült elérnem, minden jött magától – mondta mosolyogva.
Jó a kapcsolata a diákokkal, kellő határozottsággal irányítja őket, hogy tudásukat fejleszteni, tehetségüket kamatoztatni tudják.
– Az első lépés, hogy megszerettessem a zenét vagy egy hangszert a gyerekkel, mert onnantól minden megy magától. Szükségesnek tartom a megmérettetéseket, mert ezáltal a diákok lehetőséget kapnak, hogy megmutassák tehetségüket, ugyanakkor megtapasztalják, hogy jelenlegi tudásuk mire elég, hol vannak hiányosságaik, és tapasztalatot is szereznek. Az elért eredmény pedig erőt ad a további munkához – emelte ki.
Az online művészeti oktatás nagy kihívás elé állítja a pedagógust és a diákot egyaránt.
– Azoknál a diákoknál, akiknek van saját hangszerűk nincs különösebb gond, de akinek nincs, azok nem tudnak otthon gyakorolni, velük szolmizálunk. A kisdiákoknál vagy a kezdőknél videófelvételt készítek, s úgy magyarázom, mutatom, hogyan kell lejátszani a zongorán az adott darabot, milyen a helyes test- és kéztartás – magyarázta.
Miklós Csilla számára az igazi feltöltődést a családja jelenti.
– Ha velük vagyok, semmi rossz nem történhet. Sokat kirándulunk, sétálunk, nevetünk, egyszóval jól szórakozunk. Az is jó kikapcsolódás, amikor a barátainkkal römizünk – sorolta.
Arra a kérdésre, ha most lenne tinédzser, milyen szakmát választana, gondolkodás nélkül válaszolta:
– Zenetanár lennék, mert ez az, amit szeretek. Tanítványaim sikerei, csillogó tekintetük energiával tölt fel, és örülök, hogy életüknek részese lehetek, hozzájárulhatok tehetségük kibontakoztatásához, adottságaik fejlesztéséhez – mondta.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!